Újra kamatot emelt az MNB
A Monetáris Tanács csütörtökön azonnali hatállyal 200 bázisponttal, 9,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a Monetáris Tanács arra törekszik, hogy az irányadó kamat megemelése után kialakult magasabb hozamszinttel mérsékelje a kedvezőtlen árfolyam alakulás inflációra gyakorolt hatását. "A tanács ugyanakkor bízik abban, hogy ezzel a kamatszinttel néhány hónapos távlatban elérhető, hogy a forint árfolyama az inflációs célok eléréséhez szükséges szintre erősödjön" - áll a közleményben.
Dátum: 2003-06-19 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:46.342297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idei év végére vonatkozó inflációs cél 4,5 százalék, a 2004. év végi pedig 3,5 plusz-mínusz 1 százalék. A közlemény szerint az inflációs célkitűzés rendszerében a jegybank nem tekinti feladatának a forint árfolyamának közvetlen karbantartását, és rövid távon tolerálja a forint árfolyamának ingadozását.
Az MNB emlékeztet arra, hogy az elmúlt hetek gazdaságpolitikai lépései miatt megnőtt a bizonytalanság a befektetők körében, és a pénzügyi piacokon hektikus hozam- és árfolyam-ingadozás tapasztalható. "A Monetáris Tanács kedvezőtlennek ítéli a forint árfolyamának az elmúlt hetekben bekövetkezett esését, véleménye szerint a kialakult árfolyamszint gyengébb, mint ami fundamentálisan indokolt" - áll a közleményben.
A kormány és a jegybank a középtávú gazdaságpolitikai programnak megfelelő költségvetési és inflációs pálya megvalósítására törekszik, ami megteremti az euró bevezetésének feltételeit. "E pályához való visszatérést támogatják a bejelentett költségvetési intézkedések, és az államháztartás középtávon tovább csökkenő hiánya" - fogalmaz a közlemény.
Az integrációs folyamat következő állomása az európai árfolyam mechanizmushoz (ERM II) történő csatlakozás lesz. A kormányzat és a jegybank arra törekszik, hogy egyensúlyi, azaz a versenyképességet megőrző, de a dezinflációt támogató középárfolyamon kerüljön sor a belépésre. A közelgő ERM II csatlakozás nem indokolja az elmúlt hetek árfolyam-gyengülését - áll a közleményben.
A jegybanki alapkamat-emeléssel párhuzamosan a kötelező tartalékok után fizetett kamat június 19-i hatállyal 6,75 százalékról 8,75 százalékra emelkedik. A Monetáris Tanács döntése alapján a kamatfolyosó nem változott: az egynapos jegybanki betét kamatlába 8,50 százalékra, az egynapos fedezett hitel kamatlába pedig 10,50 százalékra emelkedett.
A devizabetét fedezete mellett nyújtott projektfinanszírozó hitelek kamata 9,50 százalék lett, megegyezően az állami költségvetést 1991-től finanszírozó hitelek kamatával. A Monetáris Tanács utoljára június 10-én módosította a jegybanki alapkamat mértékét, akkor június 11-i hatállyal 100 bázisponttal, 7,5 százalékra emelte azt.
MTI - fidesz.hu