Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkát adni minél több embernek!

A miniszterelnök szerint a héten bejelentett, számításai szerint 6-12 hónap alatt felfutó otthonteremtési program igazi eredménye két-három év múlva várható; Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szólt arról is, közel a megegyezés a munkaadókkal és a munkavállalókkal a minimálbér-emeléssel kapcsolatos kompenzáció ügyében.


Dátum: 2011-10-14 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:48.486727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában

A miniszterelnök az interjúban az otthonteremtési programról elmondta: az állami kamattámogatású hitelkonstrukció és a szocpol újraindítására a jövő évi költségvetésben betervezett 6,5 milliárd forintos becsült keret bővülhet, ha a jogosultak száma ezt indokolja. Egy általa rendelt kutatás eredménye szerint az emberek a szocpol intézményét szimpátiával fogadják még a korábban történt visszaélések ellenére is - tette hozzá. A program szükségességét egyebek mellett azzal indokolta, hogy a magyar gazdaság csak akkor lehet versenyképes az európai válság végeztével, ha van egy "robosztus, életerős, izmos" építőipara, anélkül ugyanis nincs jelentős gazdasági növekedés. Továbbá hangsúlyozni kívánta a fiataloknak: nem természetes dolog, hogy "az első reflex az, hogyan tudunk elmenni Magyarországról". Ezért azt akarta üzenni a programmal, hogy Magyarországon van és lesz élet - folytatta. Arra a felvetésre, hogy nem kellett volna-e megvárni az Európai Bizottság vizsgálatának végét a kamattámogatás részleteiről, Orbán Viktor azt válaszolta, egy komoly programot jobb úgy elindítani, hogy mindenki látja a kontúrjait.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4011, 'source_type': 'media', 'source_id': 7745, 'target_type': 'article', 'target_id': 112055, 'relation_type': 'describes'}