Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

90 millió forintos támogatástól esett el Esztergom

A Fidesz-KDNP esztergomi frakciója szerint 90 millió forintos támogatástól esett el Esztergom Tétényi Éva független polgármester által indított adósságrendezés miatt.

Dátum: 2011-10-14 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:48.828330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A frakció csütörtök esti közleménye szerint újabb nagy csapásra derült fény a Tétényi Éva polgármester által indított adósságrendezési eljárás miatt. Mint írják, a 0 százalék önerőt követelő pályázatban Esztergom város iskolái 90.672.063 forint informatikai eszközökhöz jutott volna Esztergom. A 90 millió forintnyi eszköz segítette volna az iskolákban a tanulókat, hogy magas szintű számítástechnikai tudást sajátíthassanak el. Az irányító hatóság levélben jelezte, hogy adósságrendezési eljárás esetén nem jár a támogatás.

Kapcsolódó elemek