Gázolaj ömlött a Rákos-patakba
Több mint 100 liter gázolaj ömlött a Rákos-patakba csütörtökön a fővárosban. A kár elhárítását megkezdték, tűzveszélytől nem kell tartani - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.
Dátum: 2003-06-19 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:46.916668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A gázolaj egy csatornából folyik a patakba, a XIV. kerületi Egressy és Mogyoródi útnál. Egyelőre nem tudni, hogy a szennyeződés hogy került oda" - mondta Dobson Tibor ezredes.
Hozzátette: bár a szakemberek az olajszennyeződés egy részét úgynevezett olajcsapdákkal felszedték, a patak felszínén még mindig jelentős mennyiségű a gázolaj. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint nem kell robbanásveszélytől tartani. Közlése szerint a Fővárosi Csatornázási Művek keresi a szennyeződés okát, a tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi és környezetvédelmi, valamint polgárvédelmi szakemberek is az olajszennyeződés eltávolításán dolgoznak.
Az utóbbi években már több alkalommal került olaj a
Rákos-patakba.
MTI - fidesz.hu