Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálóbizottság az állami cég szerepvállalásának tisztázására

Ma a Fidesz benyújtotta a PSZÁF vizsgálatával, illetve a Pannonplas-ügyben szereplő cégek részvényvásárlásával, az abban történő állami szerepvállalással kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését - jelentette be Rogán Antal a házbizottság ülését követően.


Dátum: 2003-06-19 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:47.215818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felmerült a gyanú, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által határozatban is elítélt Pannonplas-részvényvásárlásban esetleg egy állami cég is szerepet vállalt. A Fidesz megítélése szerint ebben a kérdésben indokolt a vizsgálat - szögezte le Rogán Antal. Ugyan a kormány is folytat vizsgálatot, de mivel állami cégről van szó, a kormány elfogultsága is felmerülhet. A Fidesz szerint a kormánypártok érdeke is, hogy az ügyet független parlamenti vizsgálóbizottság tisztázza.

A vizsgálatnak tehát nem az a célja, hogy a PSZÁF elnökének megveretésével kapcsolatos körülményeket tisztázza, ez a rendőrség feladata. Az sem célja a vizsgálatnak, hogy a részvényvásárlást minősítse, ez a bankfelügyelet és a bíróság feladata. Az a célja a vizsgálatnak, hogy a részvényvásárlásban az állami cég szerepét tisztázza. Valamint az, hogy ha volt szerepe az állami cégnek, az mennyibe került a magyar adófizetőknek, és tudtak-e erről az állami cég felügyelői, beleértve akár a politikai vezetőket is.

A vizsgálóbizottság feladata nem csak a kormánypártok, hanem Magyarország érdeke is, hiszen az ügy nagyon komoly és sajnos az országra nézve kedvezőtlen nemzetközi visszhangot váltott ki. A Fidesz ezért bízik abban, hogy a vizsgálóbizottság felállítására már hétfőn sor kerülhet. Ha a kormánypártok nemet mondanak, nyilvánvalóvá válik, hogy takargatnivalójuk van. A Fidesz bízik abban, hogy a kormánypártok döntése pozitív lesz, és a bizottság mihamarabb megkezdheti munkáját - fejtette ki Rogán Antal.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek