Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A magyar külpolitika pártolja a kisebbségek integrációját"

Werner Hoyer német külügyi államminiszter szerint az EU több, mint fizetőeszközök uniója, és azt kell célul kitűzni, hogy megerősödve kerüljön ki a gazdasági válságból. Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a társadalmi integráció megközelítésének változásáról beszélt.


Dátum: 2011-10-14 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:02.842960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar-német fórum 21. közgyűlésének pénteki budapesti megnyitóján az államminiszter kifejtette, korábban a tagállamok úgy döntöttek, hogy a gazdasági unió a politikai unió előfutára legyen, és most el kell dönteni, hogyan valósítsák ezt meg. Németország mindenképpen "több Európát", vagyis szorosabb integrációt akar - jelentette ki.

Mint mondta, az EU 27 tagállam uniója, ezt a keretet meg kell őrizni, és lehetővé kell tenni, hogy minden tagállam részt vegyen az EU továbbépítésében.

Werner Hoyer arra is kitért, hogy Európában és Észak-Amerikában jegyzik be a szabadalmak kétharmadát a világon, és ezt a pozíciót meg kell őrizni, nagy hangsúlyt helyezve a tudományra, a tudásra, a kreativitásra és az innovációra.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország és Németország szoros partnerek az EU-ban és a NATO-ban, egyúttal üdvözölte az első félévi soros magyar EU-elnökség sikereit, közülük a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását emelte ki. Ez egyértelműen a magyar diplomácia sikere - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság a tagjelölti státusz megadását javasolja Szerbiának, elmondta, nem engednek a csatlakozási kritériumokból, csak olyan ország válhat az unió tagjává, amely a jogállamiság és a demokratikusság szempontjából is érettnek bizonyul.

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az eseményen arról beszélt: azzal, hogy elismerték a multikulturalizmus bukását, egyfajta "új realizmus" figyelhető meg a társadalmi integráció megközelítésében. Ez az elmúlt tíz évben alakult ki, párhuzamosan azzal, hogy a szabadpiaccal kapcsolatos nézetek is módosultak - magyarázta.

Mint hangsúlyozta, a magyar külpolitika egyértelműen pártolja a kisebbségek integrációját, a határon túli magyarok iránt is elkötelezett, de ezzel kapcsolatban a magyar politikusoknak nagyon kell ügyelniük az óvatos megfogalmazásra.

"Aggasztó és szomorú", hogy a hivatalos német politika "mennyire semleges lett" a határain túl élő németekkel - mondta, hozzátéve: hatékonyabb együttműködésre van szükség a kisebbségek integrációjának ügyében, és érdemes lenne az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat is megosztani egymással.

A berlini Európa-politikai Intézet, a Magyar-Német Ipari és Kereskedelmi Kamara és az Európa Mozgalom Magyar Tanácsa által szervezett, 1991 óta működő, civil kezdeményezésű fórum idei fő témája a kisebbségek társadalmi integrációja Magyarországon és Németországban, a kétnapos nemzetközi tanácskozáson emellett a bevándorlás trendjei, a migráció gazdasági szempontjai és az identitások kérdése is téma lesz.

Kapcsolódó elemek