Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az Európai Tanács október 23-i határozatainak azonnal hatályba kell lépniük"

José Manuel Barroso szerint bármilyen, a bankok számára nyújtott garanciákról, vagy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) megerősítéséről szóló, az Európai Tanács által az október 23-i csúcstalálkozón  hozott döntésnek azonnal hatályba kell lépnie. Az Európai Bizottság elnöke ezt a francia LCI televíziós csatornának adott péntek esti interjúban hangsúlyozta.


Dátum: 2011-10-15 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:07.251847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tBarroso az iparilag fejlett G20-as országok pénzügyminisztereinek párizsi tanácskozásán vesz részt.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A nemzetközi közösség azt várja, hogy az EU-tagállamok vezetői az október 23-i ülésen egy átfogó, az euróövezeti adósságválságra adott mentőcsomagban állapodjanak meg. EU-s források szerint Németország és Franciaország már több kérdésben is megegyezett, így a bankok feltőkésítésének egyes részleteiről, illetve az EFSF kapacitásbővítésének mikéntjéről.', '']

Kapcsolódó elemek