Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellegi Tamás az energiapiac jövőjéről tárgyal Párizsban

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egyebek mellett a kormányzat és az energetika területén való együttműködéséről, az olajpiac rövid- és középtávú kilátásairól, átláthatóságáról, az energiaellátás biztonságáról, valamint egy globális energiapiac kialakításáról folytat tárgyalásokat a jövő héten Párizsban.


Dátum: 2011-10-16 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:12.182406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Fellegi Tamás a Nemzetközi Energia Ügynökség 2011. október 18-án kezdődő kétnapos miniszteri szintű találkozóján vesz részt Párizsban.

A közlemény szerint a tanácskozáson szó lesz a líbiai közös intézkedés tanulságairól, annak a globális energiabiztonságra gyakorolt hatásáról, valamint a Nemzetközi Energia Ügynökség partnerei közötti együttműködés erősítéséről olajellátási zavarok esetén. Fellegi Tamás a miniszteri szintű találkozón kétoldalú megbeszéléseket folytat a társtárcák vezetőivel a norvég földgáz esetleges magyarországi exportjáról, a magyar-szlovák gázvezetékről és a német atomerőművek leállítása miatt kieső kapacitások pótlását célzó fejlesztésekről - olvasható a tárca közleményében.

Kapcsolódó elemek