Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk nem fogadhatja el a kollektív jogfosztást + videó

Szerbia uniós tagsága csak akkor lehetséges, ha a kollektív jogfosztásra épülő szövegrészeket kiveszik a restitúciós törvényből.


Dátum: 2011-10-17 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:17.600560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Semjén Zsolt az m1 Ma reggel című műsorában

Az nem vitatható, hogy ha valaki háborús bűnt követett el, és ezt egy független, legitim  bíróság megállapítja, akkor az személyében ki legyen zárva, de az nem megy, hogy a karon ülő csecsemőtől a százéves aggastyánig az egész közösséget megfosztják a jogaitól  – érvelt Semjén. Arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság nem állt mellénk, hiszen a Szerbiáról szóló országjelentésben nem kifogásolják a restitúciós törvényt, mindemellett az EU-tagjelölti státusz megadását javasolják, Semjén Zsolt azt mondta: a szövegben vannak utalások, amelyek számunkra kedvezőek, de azért azt kell látni, hogy nem a bizottságé a végső szó.

A bürokrácia azt mond, amit akar, de a tagállamok szavaznak. A bürokrácia mindig megpróbál letolni magáról mindenféle konfliktust, ráadásul a brüsszeli bürokráciának van már történelmi sara, nevezetesen az, hogy Csehország és Szlovákia úgy lehetett az Európai Unió tagja, miszerint a kollektív jogfosztásra épülő Benes-dekrétumokat jóváhagyták. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Szerbia az Európai Unió tagja legyen. Ez Szerbia, Magyarország és a Délvidék érdeke, de ez csak akkor lehetséges, ha a kollektív jogfosztásra épülő szövegrészeket kiveszik a restitúciós törvényből – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

Mi Pásztor István elnök úr mögött állunk, aki a délvidéki magyarságot képviseli. Azt tesszük, amit ő és a délvidéki magyarság akar. Azonban az egyetemes magyarság becsülete érdekében sem engedhetjük meg valamely nemzetrésznek a jogfosztását – tett egyértelművé Semjén, aki hangsúlyozta: bízik abban, hogy a hétfő délutáni találkozón olyan megállapodás születik Pásztor István és Boris Tadic elnök között, ami lehetővé teszi, hogy Magyarország támogassa Szerbia uniós törekvéseit. Megjegyezte: nincs még egy ország, amely annyit tett volna Szerbia uniós tagságáért, mint Magyarország.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2430, 'source_type': 'media', 'source_id': 7749, 'target_type': 'article', 'target_id': 112122, 'relation_type': 'describes'}