"A feladat egyetemes, európai és nemzeti ügy egyszerre"
"Mindenkinek éreznie kell, hogy a nemzeti közösség tagja." Ezzel a Tisza István idézettel indította útjára a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság azt az integrált Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégiát, amely fölméri a magyarországi szegénység állapotát és kiterjedtségét, majd megjelöli azokat a tennivalókat, amelyektől a szegénységben élő honfitársaink helyzetének javulása remélhető - olvasható az államtitkárság közleményében.
Dátum: 2011-10-17 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:23.647797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tValóban súlyos a helyzet, hiszen aki leszakad, aki kiszorul, aki elszegényedik, az nehezen tudhatja magát a nemzeti közösség tagjának.\xa0A feladat egyetemes, európai és nemzeti ügy egyszerre. Egyszerre jelenti az ország gazdaságának versenyképessé tételét, a fenntartható fejlődés szem előtt tartását és az egyes emberek, az emberi közösségek, különösen a családok életminőségének javítását, vagyis a társadalmi versenyképesség erősítését.', 'Ennek a három alapelvnek az együttes alkalmazása szükséges a jó gazdaság, foglalkoztatás, oktatás- és szociálpolitikához melyek együtt nyújthatnak esélyt a ma még mélyszegénységben élőknek. Azt nem tudjuk ígérni, hogy holnapra megszüntetjük a szegénységet. De a Kormány munkája minden területen arra irányul, hogy azt az önfenntartó erőt, és kezdeményezőkészséget, mely nélkül nincs felzárkózás, újra felébressze és ébren tartsa a polgárokban.', 'Ennek a legfontosabb eszköze az értéket teremtő munka. Ezért indítottuk a Start munkaprogramot. Ezért teremtjük újjá a magyar vidék önfenntartó képességét. Ezért vesszük kézbe az alapfokú oktatást, hogy a szegény falvak iskoláiban is legyen esélye a gyermekeknek a jó minőségű oktatáshoz.
\xa0\xa0\xa0
A társadalmi befogadás, a szolidaritás eszméje és a keresztény felebaráti szeretet is azt követeli, hogy minden emberben lássuk meg azt az embertársat, akivel közösségben kell élnünk, még akkor is, ha nem a közvetlen hozzátartozónk, vagy nem hozzánk hasonló módon éli, vezeti az életét. Az ember méltóságra született, nem pedig megvetésre: embertársunk emberi mivolta feltételez kölcsönös tiszteletet közösségeinkben legyen az bármilyen szociális helyzetben.
\xa0\xa0\xa0
Ma, a Szegénység ellenes világnap alkalmából a kormányzati felelősség terhével és elhivatottságával üzenjük mindenkinek, hogy a szegénységben, különösen a mélyszegénységben élők helyzetének javításában elkötelezettek vagyunk. A Magyarországot is sújtó nemzetközi gazdasági válság és az elmúlt évek elszegényítő politikája ellenére is előre fogunk lépni a szegénység elleni küzdelemben.
\xa0\xa0\xa0
A szegénység által leginkább sújtott gyermekek érdekében folytatjuk a gyermekszegénység elleni nemzeti programot, az iskolázottsági szint növelését, a későbbi életszakaszokra nézve a foglalkoztathatóság bővítését, a lakhatási feltételek javítását, a társadalmi és területi hátrányok csökkentését, különös tekintettel a roma népesség felzárkózására.
\xa0\xa0\xa0
Felelősségünk közös: az egész nemzeti közösség támogatása és aktív szolidaritása eredményezheti csak a szegények számának csökkenését. Az Európai Unió 2020 –ig tervezett programjaihoz kapcsolódva megalkottuk Magyarország Nemzeti Reformprogramját, amelyben a szegénység csökkentését célzó munkának konkrét, számokban is kifejezett célkitűzéseit vállaltuk. Tisza István gondolata ma is arra ösztönöz, hogy a magyar állam mindenkinek segítsen az emberhez valóban méltó életkörülményeket, megteremteni és így átélhetővé tegye a nemzeti közösséghez való tartozást - zárul a közlemény.']