"A feladattal jön az ellátáshoz szükséges vagyon is"
Az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága támogatta a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei intézmények, valamint a főváros egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.
Dátum: 2011-10-17 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:27.386104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügyi intézményeket a Nemzeti Erőforrás Minisztérium irányítása alatt álló Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fogja működtetni, míg az összes többi intézményt a kormányhivatalok veszik át, és a kormányhivatalok mellett, külön erre a célra szolgáló megyei intézményfenntartó központok működtetik majd azokat.
Jelezte: mindehhez 14 törvény módosítására van szükség. Közölte, az adósságállományt és a szállítói tartozásokat is átvállalja az állam, így a megyei önkormányzatok teljes körűen megmenekülnek a tehertől is, és a jövőben már területfejlesztési feladatokat fognak ellátni. Répássy Róbert államtitkár azt közölte, az alkotmánymódosítás lényege, hogy a közösségi tulajdonban lévő vagyontárgyak egy másik közösségi tulajdonba kerülhetnek ingyenesen, ha egy törvény így rendelkezik.
Szabó Erika a testület ülésén elmondta, a mostani változtatással az állam lényegében visszaveszi azt a feladatot, amit eddig a megyei önkormányzatokkal láttatott el. Mint fogalmazott, nyilvánvaló, hogy "a feladattal együtt jön" az ellátáshoz szükséges vagyon is. Az eltérő anyagi helyzetben lévő megyei önkormányzatokra utalva arról beszélt: az állami szerepvállalás a garancia arra, hogy mindenki magas színvonalú ellátást kaphasson a jövőben. Leszögezte azt is, az állam által januárban átvett intézményekben dolgozóknak "nem lesz veszélyben a munkahelyük, senki nem készül elbocsátásokra, intézmény-összevonásokra".