Megalakult az albizottság a képviselői fizetések ügyében
Kedden megalakult az albizottság az országgyűlési képviselők fizetéséről szóló új szabályozás előkészítésére.
Dátum: 2011-10-18 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:34.499792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottságának döntése szerint az albizottság elnöke a KDNP-s Rubovszky György, két alelnöke Schiffer András, LMP-frakcióvezető és Szakács Imre fideszes képviselő lett.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy hete, az alkotmányügyi bizottság ülésén ismertette a képviselők javadalmazási szabályozásáról szóló koncepcióját, amely szerint a képviselők a helyettes államtitkárokéval megegyező összegű - jelenleg csaknem havi bruttó 750 ezer forint - tiszteletdíjat kapnának, más pénzbeli juttatásra viszont nem volnának jogosultak.
A frakcióvezető javaslata alapján - a jelenleg a választókerületük fővárostól való távolsága alapján meghatározott pótlék helyett - a honatyák üzemanyagkártya használatára lennének jogosultak, vagy tömegközlekedési támogatást kaphatnának. Lázár János hétfői, koncepcióját pontosító közlése szerint az Országgyűlés a képviselőknek 35-50 négyzetméter területű lakásokat biztosítana; amíg ezekre nincs lehetőség, közbeszerzési eljáráson kiválasztott, legfeljebb három- vagy négycsillagos budapesti szállodákban helyeznék el azokat a honatyákat, akik jogosultak lennének e támogatásra.