Az amerikaiakat nem érdekli a Lewis-Klicsko csata
Meglepően gyér érdeklődés kíséri a Lennox Lewis-Vitalij Klicsko párharcot Los Angelesben. Ahhoz képest, hogy az Angyalok városában utoljára negyvenöt évvel ezelőtt rendeztek nehézsúlyú boksz világbajnoki döntőt, pár nappal a vasárnap hajnali meccs előtt a tizenhat ezer férőhelyes Staples Centerbe eddig kevesebb mint nyolcezren váltották meg belépőjüket.
Dátum: 2003-06-19 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:49.677514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érdektelenség hátterében többek között az áll, hogy az HBO csatorna is közvetíti a mérkőzést, az amerikaiak kevésbé szeretik a brit Lewist, aki ráadásul nem sokat tett a meccs népszerűsítéséért, míg az egyébként négy nyelven beszélő Klicskónak az angol nem az erőssége, így az újságíróknak több nehézségük is volt az általa tartott sajtótájékoztatókon - közölte a WestelPress.
mno - fidesz.hu