Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Meglehetősen kiegyenlített versenyre számítunk"

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az ENSZ Biztonsági Tanács (BT)  tagsághoz vezető út is legalább annyira lényeges, mint maga a tagság, hiszen Magyarország a nemzetközi szervezet több tagállamával is a pályázat kapcsán vette fel a diplomáciai kapcsolatot.


Dátum: 2011-10-18 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:36.845619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés Külügyi bizottságának keddi ülésén az államtitkár az ENSZ BT nem állandó tagsági pozíciójára benyújtott magyar pályázatról elmondta, bár csak a kormányváltás után kezdték el a kampányt, így jelentős hátránnyal indultak két versenytárshoz, Szlovéniához és Azerbajdzsánhoz képest, előnyt jelentett az első félévi soros EU-elnökség, amely alatt már gyakorolhatták az új, "globális szemléletű" külpolitikát. A várható eredményről úgy fogalmazott, "meglehetősen kiegyenlített versenyre számítunk", mindhárom pályázó jó eséllyel indul.

Kapcsolódó elemek