A sikeres spanyol példa erősíti az európai fogyatékosságügyet
Kósa Ádám fideszes EP-képviselő, az Európai Parlament fogyatékosságügyi munkacsoportjának elnöke Rosa Estarás spanyol néppárti képviselőtársának meghívására Spanyolországban tett látogatást. Kósa Ádám látogatása során találkozott a legjelentősebb fogyatékosságügyi szervezetekkel, valamint a helyi kormányzati és önkormányzati vezetőkkel.
Dátum: 2011-10-18 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:38.877784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétvégén Palmában megrendezett rendezvényen Kósa Ádám megerősítette, hogy az EU-nak tovább kell haladnia azon az úton, amit a Bizottság a maga számára a tavaly novemberben kiadott, új 10 éves Európai Fogyatékossági Stratégiában kijelölt. "Ehhez azonban arra van szükség, hogy a múlttal ellentétben a jövőben valamennyi európai uniós intézménynek, így nem csak az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak, hanem az Európai Parlamentnek is szerepet kell vállalnia a fogyatékos emberek jogainak és érdekeinek érvényesítésében!" - hangsúlyozta az EP egyetlen siket képviselője. Emellett a korábbinál jóval nagyobb szükség van a civil szervezetek és kormányzati szervek munkájára, támogatására is. Ebben jó példát mutat Spanyolország, hiszen annak jogalkotása és gyakorlata a fogyatékosságügy területén a legjobbak között van Európában.
Kósa Ádámot fogadták Mallorca spanyol autonóm tartományának vezető előjárói, többek között Palma polgármestere, a spanyol kormány képviselői, s a városi tanács vezetősége, valamint megbeszéléseket folytatott a legjelentősebb fogyatékosságügyi szervezetek (például Archipelago, UNAC Coordinadora, Feaps, Foqua, Aspas, Federación de Salud Mental, Predip és OC Sa Nostra) képviselőivel. A városban van a székhelye a legnagyobb spanyol, s egyben az egyik legjelentősebb európai szinten tevékenykedő fogyatékosságügyi szervezetnek, az ONCE-nak (Organización Nacional de Ciegos Españoles) is, mely szintén fogadta Kósa Ádámot. A szervezet vezetőivel további uniós szintű együttműködésben állapodtak meg a stratégia végrehajtásának felügyelete területén.