A választási rendszer sem maradhat változatlan+videó
Gyorsabb kormányalakítást tesz lehetővé, egyszerűbb és olcsóbb – mondta az új választási rendszerrel kapcsolatban Gulyás Gergely országgyűlési képviselő az ATV Start című műsorában kedden.
Dátum: 2011-10-18 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:41.096050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemcsak a Fidesz, de az ország érdeke is az, hogy ne legyen tisztán arányos választási rendszer, hiszen az a kormányzati stabilitást veszélyeztetné – fogalmazott Gulyás, hozzátéve: az eddigi választójogi rendszer sem teljesített rosszul, azonban miután jelentősen csökken a képviselők száma a következő ciklustól, a választási rendszer sem maradhat változatlan – húzta alá.
Korábban volt 176 egyéni választókerület, azonban az Országgyűlés létszáma majdnem a felére csökken, ezért az egyéni kerületek számát is radikálisan 106 körülire csökkenteni. De ha egyetlen mandátummal sem csökkent volna a parlament létszáma, akkor is teljesen át kellett volna alakítani a rendszert az aránytalanságok miatt - fogalmazott Gulyás a választókerületi térkép újrarajzolásával kapcsolatban.
Ezzel összefüggésben rámutatott: van lehetőség arra, hogy az új rendszerben az egyéni kerületek a jelenlegi +/-150 százalékos aránytalansághoz képest megfeleljenek a Velencei Bizottság +/-15 százalékos ajánlásának. Az mindenképp kijelenthető, hogy az új választójogi törvény elfogadása esetén a választójog egyenlőségének elve sokkal jobban fog érvényesülni, mint eddig – tette hozzá.
A határon túli magyarok szavazati jogáról szólva a képviselő kijelentette: mindig azt az álláspontot képviselte, hogy az állampolgársággal együtt jár a választójog is.
Mint ismert a jelenlegi tervezet szerint a külhoni magyarok csak országos listára szavazhatnak.
Ez Gulyás szerint egy ésszerű kompromisszum, ugyanis, ha azt mondjuk, hogy a nemzet egységes, akkor senkitől sem tagadható meg, hogy a közügyekbe beleszóljon. Ugyanakkor felhívta figyelmet arra is, hogy a kormány döntései kihatással vannak a nem Magyarországon élő magyarokra is. Példaként az elmúlt nyolc év nemzet-, szomszédság- és külpolitikáját említette a képviselő.