Magyarul beszélő rendőrcsoport Sepsiszentgyörgyön
Magyarul beszélő rendőrök tartják a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi lakosokkal. Corneliu Cimpeanu, a megyeszékhelyi rendőrség parancsnok-helyettese bejelentette, hogy a hónap elején egy úgynevezett polgárközeli rendőrcsoportot létesítettek.
Dátum: 2003-06-19 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:50.266241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tisztből és hat rendőrből álló csoport a közrendészek mellett dolgozik. Mindannyian ismerik a magyar nyelvet, így könnyebben kapcsolatot teremthetnek az emberekkel és felmérhetik a problémákat. Cimpeanu elmondta, hogy a lakosok panaszai szerint egyes sepsiszentgyörgyi utcák nincsenek kivilágítva, az állomás negyedi lakótársulás túl nagy összegeket számláz, illetve egyes tömbházak pincéjében túl nagy a szemét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a 955-ös ingyenes telefonszámon várják a bejelentéseket.
transindex.ro - fidesz.hu