Kínai testvérvárosi küldöttség járt a debreceni Városházán
A magyarországi szőlőtermesztés, a borkészítés, valamint a lótenyésztés iránt érdeklődött a Debrecen kínai testvérvárosából, a belső-mongóliai Tongliaoóból érkezett hat fős delegáció - olvasható a cívis város önkormányzatának porálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.
Dátum: 2011-10-18 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:48.442081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMint írják:\xa0a\xa0küldöttséget Somogyi Béla, Debrecen kulturális, szociális és oktatási ügyekért felelős alpolgármestere fogadta 2011. október 18-án a Városházán. A kínai településről és vonzáskörzetéből érkezett polgármesterek, hivatali vezetők között volt Lang Dao Er Ji, Tongliao korábbi alpolgármestere, a város jelenlegi főtitkára is. A kínai vendégek rövid látogatásukkal a Debrecen és Tongliao közötti testvérvárosi kapcsolatot kívánták erősíteni, emellett pedig segítséget várnának a cívis várostól a lehetséges hazai partnerekkel való kapcsolatfelvételben.', 'A közlemény kitér arra is, hogy a találkozón Somogyi Béla hangsúlyozta: a cívisvárosnak isközös érdeke, hogy tovább erősítsék a két város a kapcsolatát – gazdasági, kulturális és oktatási területen is – Belső-Mongóliával. Utóbbinak 2012 szeptemberétől kézzel fogható eredménye is lesz: a kínai tartomány támogatásával ugyanis a város egyik középiskolájában lehetőségük lesz a\xa0 debreceni diákoknak emelt szinten elsajátítanitanulni a kínai nyelvet és kultúrát.', 'Lang Dao Er Ji, Tongliao főtitkára a városházi látogatás keretében elmondta: elsősorban a mezőgazdaság – azon belül is a magyar szőlőtermesztés, a borkészítés, valamint a lótenyésztés területén keresnének magyarországi partnereket. A kínai tartományban ugyanis egyre nagyobb teret hódít a szőlőtermesztés és a borfogyasztás. Jelenleg mintegy 10.000 hektárnyi területet művelnek magángazdálkodók. A tartomány célja, hogy minden segítséget megadjon ezeknek a termelőknek. A lótenyésztés fejlesztése pedig akár úgy is elképzelhető, hogy a magyar fajtákat tenyésztenének Belső-Mongóliában - zárul a közlemény.
']