Az MNB-elnöknek igazolnia kell, hogy eladta ciprusi cégét
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága bekéri Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől egyebek mellett azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az elnök ciprusi cégének eladását.
Dátum: 2011-10-18 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:49.155008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A költségvetési bizottság ilyen értelmű határozatot fogadott el a testület keddi ülésén, 19 igen és 7 nem szavazat mellett. A kormánypárti képviselők támogatták a határozatot, az ellenzéki képviselők, így a szocialista, az LMP-és és a jobbikos képviselők ellenezték azt. A testületi ülés elején Dancsó József (Fidesz) javaslatára egy olyan értelmű új napirendi pontot fogadtak el, amely szerint a bizottság arra kérné a jegybankelnököt, hogy a bizottságnak küldje meg mindazokat az okiratokat, amelyek igazolják, hogy eladta a ciprusi cégét, az abban lévő mintegy 900 millió forintos vagyont hazahozta, és az erre vonatkozó adókötelezettséget pedig teljesítette.
A bizottsági felhívásban az is szerepel, hogy 2011. október 30-ig kell a dokumentumokat a bizottság rendelkezésére bocsátania az MNB elnökének. A javaslatot élesen bírálták az ellenzék képviselői, többen is felvetették, ez csak arra jó, hogy elterelje a vitát a meghirdetett napirenden előzőleg már szereplő jövő évi költségvetési törvényjavaslatról. A testület ülésén az új napirendnek a megtárgyalásán éles szóváltásba keveredtek a fideszes és a szocialista honatyák, főleg Szijjártó Péter és Babák Mihály fideszes, illetve Veres János és Tukacs István szocialista képviselők. Szijjártó Péter (Fidesz), a bizottság alelnöke kijelentette: titkolózás folyik a Magyar Nemzeti Bankban, holott az MNB egy közintézmény, az "ott szolgálatot teljesítők munkájukért közpénzből kapnak fizetést, és időnként bónuszokat".
Az MNB függetlenségét tiszteletben kell tartani, minden demokratikus országban ez alapvető norma - jelentette ki, külön is kiemelve, hogy "amikor az MNB a monetáris politikát alakítja, akkor függetlennek kell lennie". Mint hangsúlyozta: ez ugyanakkor nem elegendő ok arra, hogy az MNB "közfigyelemtől elzárt területként működjön, és nem helyes, ha a monetáris politika függetlenségének hangsúlyozása más területekre is átterjed".
A fideszes politikus kiemelte: "a függetlenség leple alatt nem lehet helye a titkolózásnak". Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt héten az MNB múlt évi tevékenységének áttekintése kapcsán is felmerült egy ügy, "egy feloldhatatlan ügy, ez pedig a közvéleményben offshore-ügyként híresült el, amely az MNB elnökének korábbi üzleti érdekeltségeire vonatkozik, és amelynek megnyugtató lezárására a mai napig nem került sor".
Egyben botrányosnak nevezte, hogyan fordulhatott elő az, hogy az MNB elnökének Cipruson volt cége, amellett, hogy Magyarországon volt cége. "Botrány hogy több mint 900 millió forint hogyan áramlott ki oda, nem látjuk, milyen ok miatt kellett Limassolba vándorolnia ennek a vagyonnak" - hangoztatta.
Ezért szükségesnek ítélte: az MNB elnöke ez év október 30-ig mutassa be azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy felszámolta a ciprusi cégben lévő tulajdonát. Csatolja a bizottságnak azokat az iratokat is, amelyekből kiderül, hogy milyen adófizetési kötelezettségnek tett eleget a vagyon Magyarországra hozatala nyomán. "Az MNB elnöke, személytől függetlenül egy olyan pozíciót tölt be, ahol titkolózásnak, lezáratlan ügyeknek helye nincs" - mondta Szijjártó Péter.