"Az értékrendet és a célokat tekintve egy csapat vagyunk"
A Fidesz egy nagy politikai közösség, mely nemcsak a parlamentben működik, hanem az élet számos más területén – hangsúlyozta Selmeci Gabriella, a Fidesz szóvivője a köztévé Ma reggel című műsorában szerdán. Beszélt arról is: Orbán Viktornak október 23-án Brüsszelbe kell mennie, mert ott van rá szükség, ezen a napon komoly döntéseket hoznak az Európai Unió szervei.
Dátum: 2011-10-19 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:53.322517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem kell élesen elválasztani a Fidesz és a kormány kommunikációját, hiszen az értékrendet és a célokat tekintve egy csapat vagyunk – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az m1 Ma reggel műsorában. A kormányzati kommunikációnak a kabinet döntéseit kell magyaráznia, ez Giró-Szász András szóvivő feladata. A Fidesz ugyanakkor egy nagy politikai közösség, mely nemcsak a parlamentben működik, hanem az élet számos más területén – magyarázta a párt szóvivője.
Beszélt arról is: Orbán Viktornak október 23-án Brüsszelbe kell mennie, mert ott van rá szükség, ezen a napon komoly döntéseket hoznak az Európai Unió szervei. Ehhez képest másodlagos kérdés, hogy a Fidesznek ezen a napon lesz-e megemlékezése – szögezte le. Mint fogalmazott: október 23-át meg lehet ünnepelni Fidesz-nagygyűlés nélkül is.
A felvetésre, tudja-e, hogy ezen a napon nem is lett volna Fidesz-nagygyűlés, hiszen Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő közlése szerint az Astoriánál állami rendezvényt tartottak volna, melyen a miniszterelnök mondott volna beszédet, Selmeczi úgy reagált: sokan, akik figyelemmel kísérik ezt a polémiát, azt mondhatják, hogy irigylik a problémát. Ég a világ körülöttünk, a kormány küzd, hogy a válságtól megóvja az embereket, ehhez képest bagatell kérdés az, hogy kormányzati vagy pártrendezvény lett volna az Astoriánál – hangsúlyozta.
Annak kapcsán, hogy a közelben tüntető kormányellenes civilek megfutamodással vádolták a kormányt, Selmeczi megjegyezte: egy időben és térben biztonsági okok miatt nem lehetett volna megtartani a két rendezvényt. Egyébként pedig a Fidesztől és ettől a kormánytól messze van, hogy meghátráljon bárkitől – szögezte le.