Jóvátételi adó: a lengyelek és a csehek megoldották
A Nézőpont Intézet elemzése szerint a kelet- és kelet-közép-európai uniós tagállamok közül Csehországban és Lengyelországban volt példa az egykori kommunista funkcionáriusok nyugdíjának utólagos csökkentésére; erről szóló tanulmányát az intézet szerdán küldte el az MTI-nek.
Dátum: 2011-10-19 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:12:55.133515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jóvátételi adóról a Fidesz hétfői frakcióülése után beszélt Lázár János, kifejtve, hogy az adó kivetését 56-os szervezetek kezdeményezték, majd Wittner Mária fideszes parlamenti képviselő terjesztette a kormánypárti képviselőcsoport elé, amely még nem döntött róla. A befolyt pénzt 56-os szervezetek támogatására és 56-os túlélők megsegítésére fordítanák. Jóvátételi adó terhelné az egykori munkásőrök nyugdíját is.
Csehországban az egykori állambiztonsági alkalmazottak négyszáz eurós átlagos nyugdíja nem tér el a többi polgárétól. Ennek ellenére idén nyáron olyan módosítást fogadott el a prágai törvényhozás, amelynek értelmében a funkcionáriusok nyugdíját extraadóval sújtják, az így befolyt összegből pedig a kommunista rendszerrel szemben ellenálló csoportok volt tagjait támogatják. A változtatás idén november közepén lép hatályba - olvasható az intézet tanulmányában. Mint írták, Lengyelországban a Polgári Platform vezette kabinet regnálása alatt, 2008 végén fogadta el a törvényhozás azt a változtatást, amelynek értelmében módosult az egykori funkcionáriusok nyugdíjának számítási módja, és a nyugdíjak értéke ennek következtében kevesebb mint a felére csökkent. A módosítás az államvédelmi hatóságoknál és a politikai rendőrségnél 1944 júliusa és 1990 júliusa között dolgozókat érinti, jelenleg körülbelül 40 ezer embert. Az alkotmánybíróság döntése alapján nem vonatkozik a változtatás az 1981-es hadiállapot bevezetéséért felelős Nemzeti Megmentési Tanács egykori tagjaira.
A közlemény szerint Szlovákia a cseh példára reagálva "csupán annyit változtatott", hogy megtagadta a korkedvezményes nyugdíj jogát az állambiztonsági szolgálatok volt tagjaitól. Románia és Bulgária esetében a nyugdíjak korrekciójára vonatkozó kezdeményezések ellenére eddig nem sikerült keresztülvinni hasonló intézkedéseket.