Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ünnepi rendezvények sorát a XIV. kerület indítja

A Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar kezdeményezésére, hagyományteremtő jelleggel, zuglói általános és középiskolásai együtt emlékeznek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. A nagyszabású rendezvényen 4500 iskolai tanuló és tanáraik vesznek részt.


Dátum: 2011-10-19 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:02.886923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tIdőpont: 2011. október 21. péntek, 11 óra

Helyszín: Syma Sport és Rendezvényközpont', 'A műsor alapvető célja, hogy a mai fiatalok számára is átélhető módon megidézze 1956 szellemiségét, amelyről ’90 előtt, a nyilvánosság előtt beszélni se igen lehetett, az elmúlt két évtizedben pedig nehezen találjuk azokat a tartalmakat és formákat, amellyel átélhető módon tudnánk szólni a XX. századi magyar történelem kiemelkedő eseményéről. A műsorral az előadók az 1956. október 23-án felvonuló fiatalok igazságát, gondolatainak tisztaságát, szebb és boldogabb jövő iránti vágyát kívánják megidézni. Azt a mélyről fakadó belső hitet, amely sok tízezer akkori fiatalt jellemzett. Bemutatják a forradalom kitörésének kiváltó okait: az 50-es évek elnyomatását, a beszolgáltatás, a kitelepítések, a politikai perek és a megfélemlítés időszakát.', 'Az összetett műsorban felhangzik 1956 jelképes zenéje, Beethoven: Egmont nyitánya, valamint film részletek, korabeli dokumentumok és versek. Közreműködnek: Baranyi László és Körtvélyessy Zsolt színművészek és a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar Záborszky Kálmán vezényletével. Az ünnepséget kerületi szavaló- és képzőművészeti verseny előzte meg, amelyre több mint 400 képzőművészeti alkotás készült. Az ünnepélyes díjkiosztásra a rendezvény kezdetén kerül sor. A képzőművészeti verseny díjazott alkotásai megtekinthetők a SYMA Rendezvényközpont aulájában.', 'A rendezvényt megnyitja: Dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere

Ünnepi beszédet mond: Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának Kormánymegbízottja']

Kapcsolódó elemek