Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyomoznak a Budapest Airport privatizációjának ügyében

Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismeretlen tettesek ellen.


Dátum: 2011-10-19 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:03.632035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA nyomozás elrendeléséről a feljelentő Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatta szerdán az MTI-t. Közlése szerint a hűtlen kezelés ügyében a főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát, a sikkasztás ügyében pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) bízta meg a nyomozás lefolytatásával. A főügyészség egyben arról is tájékoztatta a kormánybiztost, hogy a feljelentésének egy részével kapcsolatban már február óta nyomoz a BRFK.

\xa0\xa0\xa0

Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró - mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint - kár érte. Kifejtette: a Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte. "Az elrontott privatizációs szerződést" Veres János írta alá - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti a felelősség az ügyben.', 'Draskovics Tibor a hírrel kapcsolatban szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a privatizációs folyamat megkezdése előtt távozott a Pénzügyminisztériumtól.', '']

Kapcsolódó elemek