Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócska: A szervezett gyógyturizmusba szállhatnának be az üzleti biztosítók

A szervezett gyógyturizmusba a külföldi tulajdonban lévő biztosítók az anyavállalataik szervező munkája révén szállhatnak be - mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által szervezett konferencián, szerdán Budapesten.


Dátum: 2011-10-19 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:03.983552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezett gyógyturizmus alapját az adja, hogy Magyarországon jóval olcsóbb az egészségügyi ellátás, mint Nyugat-Európában. A műtét mellett a rehabilitáció is itt történhetne - tette hozzá az államtitkár. A hazai ellátásban csak a kiemelt szolgáltatásoknál kapnak lehetőséget az üzleti biztosítók, az ellátás finanszírozása az állami biztosító kezében marad - válaszolta kérdésre Szócska Miklós. A kormány alapelve ugyanis az, hogy a szolidaritás elvén működő, egységes kockázatközösségű állami biztosító finanszírozza az egészségügyet. A mostani helyzetet úgy jellemezte az államtitkár, hogy az egységnyi közösségi kiadás magas, míg a magánkiadás alacsony. A MABISZ adatai szerint az üzleti biztosítók évi 2 milliárdot fizetnek egészségi kockázatra, viszont az önkéntes egészségpénztárak kiadása 54 milliárd forint - ezek származnak a magánszférából. A kormány ellenzi a kétszintű - alap-, illetve magasabb - ellátást, ezért nem engedi be az ellátásba az üzleti biztosítókat. A kiemelt szolgáltatást - például az egyágyas szobát - viszont finanszírozhatják.

Juhos András, az Uniqa Biztosító nem életbiztosítási vezetője azt kérdezte az államtitkártól, hogy az osztott finanszírozást támogatná-e az állam. Az osztott finanszírozáson azt értette, hogy a beteg vizsgálatát a privát biztosító intézné, majd a költségeken - mondjuk fele-fele arányban - osztozna az állami és az üzleti biztosító. Elmaradna a túlvizsgálat, gyorsabbak lennének a szükséges vizsgálatok, és anyagilag is jól járna minkét fél - mondta. Az államtitkár elgondolkodtatónak nevezte a javaslatot. Elmondta még, hogy a tárca az alacsonyabb szintre - a háziorvosokra és a rendelőintézetekre - épít, mivel ezek olcsóbbak a kórháznál, és megteremti hozzá a szükséges infrastruktúrát.

Kapcsolódó elemek