Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A cél, hogy a valóban rászorulók kapják a támogatást"

A szociális területen zajló átalakítások egyik fontos célja, hogy a valóban rászorulók kapják a támogatást, alapelv azonban, hogy ennek fejében együttműködés várható az érintettektől - közölte Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Szegeden, a témában rendezett nemzetközi tanácskozáson.


Dátum: 2011-10-19 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:05.009802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA kereszténydemokrata politikus szavai szerint a kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a lépések eredményesek: az iskoláztatási támogatás feltételhez kötésével például 20 ezer gyermek taníttatása vált rendszeresebbé az elmúlt évben

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár szerint fontos lenne, hogy a támogatásokat, segélyeket - ahol lehet - természetben kapják meg az érintettek, s ezek nagy része hazai termék, Magyarországon előállított élelmiszer legyen.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Soltész Miklós a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének XIII. nemzetközi konferenciáján tartott előadásában kitért az uniós források hatékony felhasználásával kapcsolatos problémákra is. Mint mondta, a kormányváltás idején a szociális területen a 2007 és 2013 között felhasználható összeg csupán 30 százaléka volt lekötve. Ezért az egyik legfontosabb feladata a pályázati rendszer rendbetétele volt. Így a már kiírt vagy meghirdetés előtt álló pályázatokon több tízmilliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a bölcsődék, gyermekjóléti intézmények, bentlakásos otthonok fejlesztésére, korszerűsítésére.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, a kormány a szociálpolitika, az oktatás- és foglalkoztatáspolitika összehangolásával, az Európa 2020 stratégia részeként, tíz esztendő alatt a szegénységi küszöb alatt élők csaknem hárommilliós létszámát fél millióval kívánja csökkenteni.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Ma a szegénységben élő gyermekes családok aránya 16 százalék, ezt a stratégia alapján 2020-ra 12,8 százalékra akarják mérsékelni. Magyarországon jelenleg a háztartások egytizedében nincs aktív kereső, arányukat tíz esztendő alatt 8,2 százalékra mérsékelnék – közölte a fideszes politikus.

\xa0\xa0\xa0\xa0

E célok elérése érdekében a kormányzat a gyermekszegénység, az etnikai hovatartozásból fakadó hátrányok és a területi egyenlőtlenségek felszámolása elleni programokra koncentrál – tette hozzá az államtitkár.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Balog Zoltán kifejtette, a roma integráció szempontjából ma sokkal jobban áll az ország, mint négy vagy öt éve, mivel a társadalom jelentős része felismerte a probléma súlyát, azt, hogy nem egyszerűen humanitárius ügyről, hanem gazdasági szükségszerűségről van szó.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A konferencián, elsősorban a szociális intézmények vezetői körében, élénk visszhangot keltett az a program, amelynek részeként kétezer roma nő kap jövőre asszisztensi képzést. Feladatuk a cigányság és a többségi társadalom közötti közvetítés lesz a szociális, illetve gyermekjóléti intézményekben.', '']

Kapcsolódó elemek