Szociális városrehabilitációs program indul Hódmezővásárhelyen
Uniós támogatással szociális városrehabilitációs program indul Hódmezővásárhelyen; mintegy 900 millió forintból két esztendő alatt megújulnak a Szabadság tér környékének terei, köz- és lakóépületei – közölte Grezsa István (Fidesz), a településrész képviselője.
Dátum: 2011-10-20 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:06.890003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA 2012 második félévében induló beruházások keretében felújítják hét – az 1950-es, 1960-as években iparosított technológiával épült - társasház homlokzatát, kicserélik a nyílászárókat – közölte a képviselő, hozzátéve: az épületek mindegyikében a lakások legalább 10 százaléka önkormányzati tulajdonú.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Helyreállítják emellett a tér útjait és járdáit, 30 ezer négyzetméternyi parkot újítanak meg és játszótér is épül. Korszerűsítik az iskolát, a plébánia épületét, a közeli piaccsarnok és a stadiont is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az infrastrukturális fejlesztések mellett szerepet kap a helyi közösségi élet újjászervezése, támogatása is. A Szent István Általános Iskola a felújítása során olyan új közösségi funkcióval bővül, amely elérhető és hasznos közösségi programokat, segítő foglalkozásokat kínál a közelben lakók számára. A program része a helyi nonprofit, civil szervezetek támogatása is, ezek saját projektötleteik megvalósításával segíthetik a közösségi élet megerősödését, az ott lakók életminőségének javítását, a településrész élhetőbbé tételét.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A beruházás költségeiből 694,4 millió forint pályázati támogatás, ezt az önkormányzat 195,5 millió forinttal egészíti ki.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A Szabadság tér és környéke megújítása mellett Hódmezővásárhelyen már folyik a Tornyai János kulturális városrehabilitációs program és az Agora program. A belvárosban a főtér mellett vezető főútból sétálóutca, a városközpont közművelődési intézményeiből pedig modern kulturális és közösségi központok épülnek. E fejlesztések teljes költsége meghaladja a 3 milliárd forintot.', '']