Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jakab István: A gazdák segítséget várnak, nem minősítést

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) visszautasítja a kormányszóvivő szerdai kijelentését, amelyben zsarolásnak nevezte, hogy a szövetség a miniszterelnökhöz fordult az agrárválság kezelése érdekében - mondta csütörtökön Jakab István, a Magosz elnöke, aki a Csongrád megyei Földeákon a sertéstartók tiltakozó nagygyűlésén vett részt.


Dátum: 2003-06-19 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:51.725558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A gazdák az életükért küzdenek katasztrofális aszály, valamint a részben a kormány által okozott ágazati válságok közepette; a gazdák ebben a helyzetben együttműködést, segítséget várnak, nem pedig minősítést" - hangsúlyozta. Hozzátette: el kell döntenie a kormánynak, hajlandó-e tárgyalni az érdekképviselettel, fogadja-e a miniszterelnök az érdekképviselet küldöttségét.

Mint kifejtette, az ágazat összes gondja már túlnőtte az agrártárca lehetőségeit, ezért fordultak a miniszterelnökhöz. Megjegyezte: a korábbi megállapodásokat ugyan jogszabályi szinten teljesítette a kormány, de a megvalósítás és a számonkérés elmaradt, minden késik, közben egyre fogy a gazdák tűrőképessége.

Jakab István kiemelte: a válságok nem oldódtak meg, a tények önmagukért beszélnek; a Magosz partner a megoldásban és a későbbi együttműködésben - mondta.

A kilátástalan, csődhelyzetbe kerülő gazdatársadalom várja a 10 hónap múlva bekövetkező uniós csatlakozást - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek