L. Simon: A pályázati rendszert át kell alakítani + videó
Gőzerővel dolgozunk azon, hogy a rendszert egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá és gyorsabbá tegyük – mondta L. Simon László, az országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának és a Nemzeti Kulturális Alap elnöke az Atv Start című műsorában csütörtökön.
Dátum: 2011-10-20 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:13.012196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az így megtakarított pénzből fel lehet emelni a megmaradó kurátorok tiszteletdíját huszonöt százalékkal – emelte ki L. Simon. A politikus az emelést azzal indokolta, hogy a testület tagjainak munkája jelentősen több lesz, illetve - szavai szerint - e tiszteletdíjak az utóbbi három évben egyáltalán nem emelkedek.
Kérdésre válaszolva elmondta: ha az ország államadóssága nyolc év alatt a kétszeresére nőtt, akkor ebből az is következik, hogy a kultúrára is kevesebb pénz fordítható. „Nem azért van kevesebb pénzünk, mert ez a kormány nem szereti a kultúrát, hanem azért, mert ezek a pénzek adósságszolgálatra mennek el” – szögezte le a kulturális bizottság elnöke.
Ha fele ennyi lenne az államadósság, most nem kellene filléres problémákkal foglalkozni a kultúra terén – húzta alá.