Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az Audi a folyamatos fejlődés mellett kötelezte el magát"

Győri Ipari Parkban csütörtökön felavatták az Audi új projekt- és oktatóközpontját, amely mintegy 3 milliárd forintos befektetéssel valósult meg.


Dátum: 2011-10-20 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:14.074958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykori, az autókban használt CD- és DVD-lejátszókat gyártó Lite-On üzemének helyén naponta száz munkatársnak nyújthat képzéseket az ötven embert foglalkoztató központ. Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja az eseményen arra emlékeztetett, hogy a konszern mindig is nagy hangsúlyt fektetett az újdonságokra, a megújulásra, az innovációbiztonságra, aminek zálogai a jól képzett munkatársak, hiszen az ő fejükben születhetnek meg az előrelépéshez szükséges ötletek. Mint mondta: ez a fejlesztés ismét egy, a jövőnek szóló befektetés.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tudásba való befektetés példájaként beszélt a létesítményről. Megemlítette, hogy a 18 éve győri sikertörténetnek számító Audi-gyárban "jól érzékelhetően a folyamatos fejlesztés mellett kötelezték el magukat". Emlékeztetett arra: a kormányzat elkötelezetett, hogy a képzési rendszert a gazdaság igényeinek irányába mozdítsa el, a diákok pedig minél közelebbről ismerkedhessenek meg a gyártással.

Rozman Richárd, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének személyügyekért felelős tagja megemlítette: a vállalat rendszeresen indít szakmai képzőprogramokat, amelyeken eddig ezernél több szakmunkás végzett, többségük pedig az ő gyárukban dolgozik. Az Audi az egykori Lite-On 11 ezer 350 négyzetméteres csarnokát használja májustól. A cég már állományban lévő vagy leendő munkatársainak képzésére, illetve mérnöki és projektirodák helyszínéül szolgál az épület, amelyet az Audi Akadémia üzemeltet.

Kapcsolódó elemek