Törvényjavaslat a külföldiek munkavállalására
Soltvadkerti országgyűlési képviselők - Font Károly (MDF) és Kerényi János (Fidesz) - törvényjavaslatot dolgoztak ki a külföldiek szezonális munkavállalására. Így már csak a kormánypárti frakciók jó szándékán múlik, hogy a szüret idején már életbe léphessen a törvény - jelentették ki a képviselők.
Dátum: 2003-06-19 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:53.553167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kevés a munkaerő, a családok egyedül nem tudják megművelni a hatalmas szőlőültetvényeket. A tavaszi és őszi mezőgazdasági munkák idején megnövekszik a gazdák munkaerőigénye. Különösen így van ez a főként kézi munkát igénylő szőlőtermelés esetében. A kiskőrösi, soltvadkerti, keceli és környékbeli termelők korábban külföldi, főként Romániából érkező vendégmunkások alkalmazásával oldották meg problémájukat, ugyanis helyben nem találtak elegendő munkaerőt. Ez év tavaszán azonban a munkaügyi felügyelet és a Határőrség idegenrendészeti szervei megszigorították az ellenőrzéseket és szinte az összes engedély nélküli munkavállalót kiutasították az országból. Emiatt több mint egy hónapot késett a tavaszi munkák befejezése a térségben. Sokan megelégelték a szőlőtermelésben halmozottan jelentkező gondokat és megszabadultak ültetvényeiktől.
Font Sándor MDF-es és dr. Kerényi János fideszes országgyűlési képviselők vadkerti lakosok lévén jól ismerik a kialakult helyzetet.
- Parlamenti felszólalásaimban már többször is intézkedést sürgettem az ügyben, de a belügyi tárca vezetői mindannyiszor az érvényben lévő törvényekre hivatkoztak. Dr. Lamperth Mónika, a jelenlegi belügyminiszter asszony azonban hozzátette, hogy nyitott bármilyen konstruktív javaslat megfontolására. Legutóbb Burány Sándor munka- és foglalkoztatásügyi miniszterrel tárgyaltam egy törvénytervezet előterjesztéséről. Ő sem zárkózott el, csupán azt a feltételt szabta, hogy a javaslat legyen EU-kompatibilis, ne sértse a jelenleg életben lévő törvényeket és a magyar munkavállalók érdekeit - mondja Font Sándor.
- Sikerült ilyen törvényjavaslatot készíteni?
- Arra törekedtünk, hogy szakmai, és ne politikai oldalról közelítsük meg a kérdést. A törvényjavaslat közgazdasági hátteréhez tartozik, hogy Európában, sőt a világon mindenütt helyi munkaerő híján olcsó, külföldi munkaerővel végzik a mezőgazdaságra jellemző szezonális munkát. Ha mi lemondunk erről a lehetőségről és kitartunk a drágább munkaerő mellett, akkor hátrányba kerülünk az egyre élesebb versenyben. A külföldi munkaerő alkalmazását jelenleg hét törvény és rendelet szabályai írják elő. Közülük egyik sem foglalkozik az alkalmi vagy szezonmunkával. Törvényjavaslatunk kifejezetten a mezőgazdasági idénymunkára vonatkozik és minden tekintetben megfelel az európai gyakorlatnak. Nem kell hozzányúlni a többi törvényhez, mert illeszkedik azok előírásaihoz s a hazai munkaerő érdekeit sem sérti.
- Mennyiben egyszerűsödik a külföldiek alkalmazása a törvényjavaslat elfogadása esetén?
- A külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló törvény kizárólag a mezőgazdaságra vonatkozik - szögezi le dr. Kerényi János. - Az eljárás egyszerű és viszonylag gyors. A külföldi bemegy az ottani magyar konzulátusra és útlevelébe beütteti a tartózkodási vízumot. Ezzel egyidejűleg egy közokiratnak számító szezonális munkavállalói könyvet kér. Amikor megkezdődik az idénymunka, a könyvvel jelentkezik a munkáltatónál, és megállapodnak az elvégzendő munkában, valamint a munkabérben. A gazda reggel bejegyzi a könyvbe a munkába indulást, este pedig beragasztja az úgynevezett közteherbélyeget. Javaslatunk szerint ez pl. 2500 forintos munkabér esetén 500 forint, s a munkáltató költségként elszámolhatja. Amennyiben a külföldi néhány napi munka után máshová szegődik, új munkaadója hasonlóképpen jár el. Ezzel a rendszerrel három hónapig, összesen hatvan napot dolgozhat a külföldi, majd hazatérve a konzulátuson ugyanennyi időre meghosszabbíttathatja tartózkodási engedélyét. Amikor az engedély lejár, akkor leadja szezonális munkavállalói könyvét a konzulátuson és a következő évben újat kérhet. Ennek elmulasztását szigorúan szankcionálná a törvény.
- Mikorra várható a törvénytervezet vitája, illetve elfogadása?
- A napokban átadjuk a munkaügyi miniszternek véleményezésre, majd a házelnök dönt szakbizottsági vitára bocsátásáról. Ha ezen is túljut, akkor a módosító javaslatokkal együtt várólistára kerül, és nem tudni, mikor tárgyalja a parlament.
- A szüret viszont már szeptemberben megkezdődik, ami ugyancsak munkaigényes időszak. Van mód a törvénykezési idő lerövidítésére?
- A törvénykezésre vonatkozó házszabálytól indokolt esetben el lehet térni. A törvény mielőbbi elfogadása sokat segíthetne a környékbeli szőlőtermelőkön. Ez azonban egyrészt jó szándék, másrészt a kialakult helyzet megértésének kérdése. Az ellenzéki frakciók már elfogadták a törvényjavaslatot, most a kormánypártiakon a sor.
Sinkovicz László, Petőfi Népe, 2003. június 19.