Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Papcsák: Zuglóban befejeződött az elszámoltatás + videó

Ha a rendeletben foglalt bérleti díjat az összes bérlőtől megkapná a városrész, az 2,5 milliárd forint bevételt jelentene Zuglónak – hangsúlyozta Papcsák Ferenc polgármester a Hír Tv Rájátszás című műsorában csütörtökön.


Dátum: 2011-10-21 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:34.295191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Papcsák Ferenc a Hír Tv Rájátszás című műsorában

['\n\t\t\n\t\tMint kifejtette: ilyen típusú kedvezményben csak azok a szervezetek részesülhetnek, amelyek az önkormányzattól vállalnak át valamilyen közhasznú feladatot. A polgármester ugyanakkor meglepőnek nevezte azt, hogy 830 szerződésből harminc olyan van csak, amelyben a tényleges bérleti díjat fizetik. Ez mintegy 1,6 milliárd forint veszteséget okoz az önkormányzatnak - tette hozzá.', 'Ha a rendeletben foglalt bérleti díjat az összes bérlőtől megkapná a városrész, az 2,5 milliárd forint bevételt jelentene – emelte ki Papcsák. Ebből az összegből fedezhető lenne a XIV. kerület hiánya is – fűzte hozzá.', 'A polgármester szólt arról is, hogy teljesen új gyakorlatot vezetett be az ingatlankiadások tekintetében, ami azt jelenti, hogy minden ingatlan értékét felbecsültetik a bérbeadás előtt. Továbbá az önkormányzat teljesen új szerződéskötési gyakorlatot vezetett be, mely szerint kizárólag pályázati úton adhatók ki a szóban forgó ingatlanok.', '„Korábban ez nem volt jellemző a kerületi ingatlangazdálkodásra, és kimutatható az előző vezetés érintettsége is” – fogalmazott a polgármester.\xa0Arra a felvetésre, hogy mely személyek lehetnek érintettek az ügyben Papcsák válaszában úgy fogalmazott: „a szocialisták helyi vezetőinek nevét láttuk egy-egy szerződésen.”

']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4231, 'source_type': 'media', 'source_id': 7779, 'target_type': 'article', 'target_id': 112290, 'relation_type': 'describes'}