Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

132 millió érkezett eddig az államadósság elleni alapba

Az Összefogás az Államadóság Ellen Alapba október 7-ig befizetett összeg 132 289 563 forint - tájékoztatta a nemzetgazdasági miniszter írásbeli válaszában az e tárgyban hozzá fordult jobbikos Nyikos Lászlót.


Dátum: 2011-10-21 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173655
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:34.666749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Matolcsy György a parlamenti honlapon elérhető közlésében kitér arra is, hogy az alap javára hét kormánytag és nyolc országgyűlési képviselő adományozott különböző összegeket. A kormányfő szóvivője április 6-án jelentette be, hogy a kabinet egy győri társadalmi kezdeményezés mellé állva létrehozta az alapot, amelyet 1 millió forint induló tőkével Rédly Elemér győri katolikus plébános indított. Az ide befizetett összegek a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapba kerülnek.

Az elnöki hivatal korábban közölte, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök egyhavi jövedelmével járult hozzá az államadósság csökkentéséhez, a Népszabadság pedig egyik július végi cikkében megírta, hogy a vezető politikusok közül Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szintén egyhavi fizetését, valamint Surján László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője 16 ezer eurót fizetett be az alapba.

Kapcsolódó elemek