Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a Szabadság Kör idei díjait + képgaléria

A Jogtipró-díjat Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöld Frakció társelnöke kapta, mert megtestesíti az antitoleranciát és a kettős mércét, ezzel szemben a Szabadság-díj Gubik László 24 éves felvidéki fiatalé, aki 2011-ben magyar állampolgári esküt tett annak tudatában, hogy a szlovák állam megfosztja szlovák állampolgárságától. A díjátadón készült képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2011-10-21 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:40.043294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gubik László egy olyan joggal élt, melyet a magyar állam számára, - mint a magyar nemzethez tartozó személynek - biztosított, és ezzel kiváltotta mások támadását, rosszallását. Holott a mai Európában, amely a többszörös kötődésről is szól, természetesnek kellene lennie egy ilyen cselekedetnek – jegyezte meg Szájer József. Az EP-képviselő emlékeztetett arra is, hogy az új alaptörvény megnyitotta a lehetőséget arra, hogy ha a törvényhozó úgy dönt, akkor a választói szavazati jogot is biztosítja azoknak, aki magyar állampolgárságért folyamodnak.

Szájer József szerint többszöri világégést és súlyos nemzetek közötti konfliktust okozott egymás megértésének a hiánya. A politikus meggyőződése, hogy ezen csak úgy lehet túllépni, ha a kettős kötődésre alkalmat biztosító jogi lehetőségeket bővítjük. Európának ezen térségében a konfliktusokat, emberéleteket is követelő múltbéli eseményeket úgy lehet kikerülni, ha minél több köteléket hozunk létre egymás között. Ezen kötelékek egyike az állampolgárság lehetősége, amelyet a magyar állam biztosít azoknak, akik ezzel élni kívánnak – fűzte hozzá.

„Az ő cselekedetéhez mérten az én cselekedetem rendkívül csekély”

Gubik László nagy megtiszteltetésnek tartja a díjat. A díj nem csupán engem illet, hanem minden olyan felvidéki magyart, aki hasonlóképpen kiállt magyarsága mellett, dacolva a hatalom mechanizmusaival, valamint annak nem túl demokratikus és alkotmányos módszereivel – mondta el a felvidéki fiatal. Gubik László felidézte a 2006-tól 2010-ig terjedő, Robert Fico nevével fémjelzett időszakot és a II. világháborút követő három évet, a Beneshez kötődő korszakot. Mindkét időszak célja sajnos ugyanaz, a módszerei mások – jegyezte meg.

A felvidéki fiatal a díjat a példaképének tekintett dédnagyapjának ajánlotta, aki a világháborút követő években is vállalta magyarságát annak ellenére, hogy bármikor deportálhatják. Az ő cselekedetéhez mérten az én cselekedetem rendkívül csekély – jegyezte meg a díjazott.

A Szabadság-díj két kiterjesztett kezet ábrázol, mely a nyitottságot jelenti. A díj Kutas László szobrászművész alkotása. A díjat Balog Zoltán adta át Gubik Lászlónak.

Antitolerancia és kettős mérce

A Szabadság Kör jogtipró-díjának „győztese” 2011-ben Daniel Cohn-Bendit – jelentette be Gulyás Gergely. A jogtipró díjazottról szólva a fideszes képviselő elmondta, Daniel Cohn-Bendit ma Európában az antitoleranciát és a kettős mércét testesíti meg. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Cohn-Bendit hol francia, hol német állampolgárként jut be a zöldek listáján az Európai Parlamentbe. Akik az új, a kettős állampolgárságot lehetővé tevő, a magyar nemzetet megerősítő alaptörvényt támadják, azok természetes jogként vindikálják maguknak azt, hogy a német vagy francia állampolgárságot váltogatva jussanak be négyévente a parlamentbe – jegyzte meg a kettős mérce kapcsán. Daniel Cohn-Bendit álláspontjai mindig a kizárólagosság formájában jelennek meg, a sajátjától eltérő véleményeket a legcsekélyebb mértékben sem képes tolerálni - szögezte le a képviselő. Gulyás Gergely reméli, hogy a díjjal felhívják a figyelmet az elfogadhatatlan politikai magatartásra.

A díjátadón nem jelent meg Cohn-Bendit, de Szájer József ígértet tett arra, hogy eljuttatja számára megfelelő formában a díjat.

Kapcsolódó elemek