Ismét csökkent a munkanélküliség Győr megyében
Szeptemberben 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében - hangzott el Kara Ákos (Fidesz), az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának alelnöke és Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megye Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója közös pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-10-21 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:13:42.669045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kara Ákos közlése szerint a mutató javulása az ipar kiegyensúlyozott teljesítményének, valamint annak tudható be, hogy az idényjellegű - elsősorban mezőgazdasági és turisztikai - tevékenységeknek kedvezett az időjárás. Hozzátette: a megyék közül Győr-Moson-Sopronban volt a legalacsonyabb a munkanélküliség szeptemberben. "2008 decembere óta nem volt ilyen jó itt ez a mutató" - tette hozzá. Szeptember végén 10.465 volt a regisztrált álláskeresők száma, egy évvel korábban pedig 12.017; ez azt jelenti, hogy 5,9-ről öt százalékra csökkent a munkanélküliek aránya a megyében. Győrben 7,3-ról 6,5 százalékra csökkent a ráta. Ezt jelentősen meghaladja a legfeljebb nyolc általános iskolai osztályt elvégzettek körében az állástalanság, amely 20,4 százalék. A pályakezdők 8,1 százalékos mutatója esetében pedig a nyári időszakot követően az elhelyezkedés miatt várnak csökkenést.
Rimányiné Somogyi Szilvia érdekességként említette, hogy noha nagyon keresettek a vasipari szakmával rendelkezők, közülük sokan más ágazatban szeretnének elhelyezkedni: többen állnának közülük biztonsági őrnek vagy teherautósofőrnek. Jelentős a túlképzés csupán érettségivel vagy bizonyos humán diplomákkal rendelkezőkből, valamint eladóból. Utóbbiakat - időszakosan - a karácsonyi vásárlások szívják majd fel.