Miniszteri elismeréseket adott át Fellegi Tamás
A Szabadság Napjára, 1956. október 23-ra emlékezve miniszteri elismeréseket adott át Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011. október 21-én megtartott ünnepségén.
Dátum: 2011-10-21 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:07.321043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fellegi Tamás köszöntőjét követően kitüntetéseket adott át a területükön kiemelkedő munkát végző szakembereknek.
Baross Gábor–díjban részesült:
Beloberk László, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., Fenntartási Igazgatóság Hídfenntartási osztályvezetője, a hazai autópálya hidak építése és fenntartása területén végzett több évtizedes szakmai tevékenységének elismeréseként.
Bogár Pál, nyugalmazott főmérnök a hazai közúthálózat építése, fenntartása területén végzett több évtizedes szakmai tevékenységének, illetve életútjának elismeréseként
Melega András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fejezeti Osztály főosztályvezető-helyettese a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetési gazdálkodása területén végzett szakmai tevékenységének, illetve nyugdíjba vonulása alkalmából életútjának elismeréseként
Mihályi Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Uniós Jogérvényesítési Osztály vezető tanácsosa Magyarország Európai Uniós elnökségi feladatainak ellátása során nyújtott magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként
Molnár László Aurél, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztály szakmai tanácsadója a szomszédos országok közúti határkapcsolatainak kialakítása érdekében végzett több évtizedes szakmai munkásságának elismeréseként
Dr. Polgár László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közszolgáltatások Szabályozási Osztály vezetője Magyarország Európai Uniós elnökségi feladatainak ellátása során nyújtott magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként
A nemzeti fejlesztési miniszter Prométheus–díjat adományozott Magyarország Európai Uniós elnöksége során nyújtott kimagasló teljesítménye és szakmai tevékenysége elismeréseként
Nagy Attilának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Energiaszabályozási Főosztály szakmai tanácsadójának.
['\n\t\t\n\t\tFellegi Tamás "A Közlekedésért Érdemérem" kitüntetést adományozta a közlekedés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként', 'Dr. Arnold Iván Lászlónak, a HungaroControl Zrt., Vezérigazgatóság tanácsadójának,', 'Dr. Becske Lorándnak, a Közlekedésbiztonsági Szervezet főigazgatójának,', 'Berta Tamásnak, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. tudományos munkatársa, tagozatvezetőjének,', 'Csicsely Gábornak, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Gyorsforgalmi
Projektiroda projektvezetőjének,', 'Győri Gyulának, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal légügyi elnök-helyettesének,', 'Juhász Juditnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság Üzemeltetési és Fenntartási Osztály környezetvédelmi főmunkatársának,', 'Dr. Kállai Évának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Légi és Víziközlekedési Főosztály főosztályvezető-helyettesének,', 'Kovács Ákosnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., vezérigazgatójának,', 'Kovács Zsolt Ferencnek, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., Gépészeti és Energetikai Osztály vezetőjének,', 'Lennert Jánosnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedésért Felelős Helyettes Államtitkár titkárságvezetőjének.', 'Az ünnepségen "A Hírközlésért Érdemérem" kitüntetést vehetett át a hírközlés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkássága elismeréseként', 'Csegezi Tamásnénak, a Magyar Posta Zrt., filatélia igazgatójának.', 'Miniszteri Elismerésben részesült eredményes és példamutató tevékenysége elismeréseként', 'Barta E. Gyula, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója,', 'Burján György, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Infrastruktúra Főosztály Finanszírozási Osztály vezető-tanácsosa,', 'Dér Erika, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Légügyi Osztály vezetője,', 'Galajda Péter, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., Emőd Autópálya Mérnökség vezetője,', 'Hámori Györgyné, a HungaroControl Zrt., Jogi Osztály titkárságvezetője,', 'Dr. Horváth Csaba, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője,', 'Karácsony Bence, a HungaroControl Zrt., Beruházási és Létesítményfelügyeleti Osztály beruházó mérnöke,', 'Lőkkös Endre, a GYSEV Zrt., Vontatási Egység vontatási egység vezetője,', 'Dr. Mészáros Karina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője,', 'Mihály András, a Közlekedésbiztonsági Szervezet, Vasúti Főosztály balesetvizsgálója,', 'Mikó Judit, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Koordinációs Osztály főtanácsosa,', 'Molnár Angelika, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatások Főosztály főtanácsosa,', 'Dr. Nagy Dávid, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Jogszabály-előkészítő Osztály tanácsosa,', 'Oláh Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Informatikai Felügyeleti Osztály vezető-főtanácsosa,', 'Ollé Róbert a MÁV-GÉPÉSZET Zrt., Mozdonyműhely Dombóvár művezetője,', 'Senkáriuk Mónika, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fejezeti Osztály főtanácsosa']
tangl Imre, a MÁV Zrt., Biztonsági Igazgatóság, Szombathelyi Területi Vasútbiztonsági Osztály területi vasútbiztonsági szolgáltatás egységvezetője,
Szabó László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., Somogy Megyei Igazgatóság Megyei Forgalomtechnikai és Kezelői Osztály megyei forgalomtechnikai és kezelői osztály vezetője,
Szántó Krisztina, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Kommunikáció és PR Osztály vezetője,
Tamási Gabriella, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., Útfelújítási Programok Lebonyolítási Igazgatóság, Központi Program Lebonyolítási Osztály műszaki főmunkatársa,
Tarnóczi Lajos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., Informatikai Igazgatóság, Informatikai Fejlesztési Osztály informatikai főmunkatársa,
Tóth István János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., Útfelújítási Programok Lebonyolítási Igazgatóság, Központi Műszaki Tervezési és Lebonyolítási Osztály műszaki főmunkatársa.