Alkotmányossági vizsgálatot kezdeményez a Magyar Energia Hivatal elnöke?
Alkotmányossági vizsgálat kezdeményezését fontolgatja Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke a hétfőn elfogadott földgázellátásról szóló törvény kapcsán - ezt maga az energia hivatal vezetője jelentette be csütörtökön.
Dátum: 2003-06-19 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:54.825079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Súlyosan sérti a jogbiztonság elvét, és alkotmányossági aggályokat is felvet, hogy a parlament által hétfőn elfogadott földgázellátásról szóló törvény alapján törvényben meghatározott egyéb okkal fel lehet menteni az energia hivatal hat évre kinevezett vezetőjét - mondta Kaderják Péter, a MEH elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Kaderják Péter felhívta arra a figyelmet, hogy az energia hivatal elnöke államtitkári beosztásnak felel meg, s az államtitkárok jogállásáról szóló törvény a megbízatás megszűnésének okai között nem tesz említést a törvényben meghatározott egyéb okról, de nem ismerik ezt a kategóriát a munkavégzésre vonatkozó jogszabályok sem.
A földgázellátásról szóló törvény kötelezi a gazdasági minisztert, hogy a kihirdetéstől számított 15 napon belül pályázatot írjon ki az energia hivatal új elnökére.
Kaderják Péter elmondta: semmiképpen sem indul ezen az új pályázaton. Abszurd helyzet lenne ugyanis számára, hogy a pályázat esetleges nyerteseként kapna a miniszterelnök által aláírt kinevezést hat évre, amellyel már jelenleg is rendelkezik 2008-ig.
Kaderják Péter úgy véli: ezzel a rendelkezéssel nem megerősítik a hivatalt, hanem jelentősen gyengítik pozícióját és függetlenségét. Az energia hivatal elnöke hangsúlyozta: nem személyes kérdésről van szó, amennyiben ugyanis a 2008-ban lejáró szerződése után kérnék fel, hogy induljon egy új pályázaton, azt mindenképpen megtenné.
Kaderják Péter úgy látja: az energia hivatalnál a kiszámítható működés nagyon fontos, hiszen a hivatal az ország egyik legfontosabb alapvető infrastruktúráját ellenőrzi.
Ugyanakkor nem lenne jó, ha a földgáztörvény kihirdetése az alkotmányossági vizsgálat miatt késne, jövőre ugyanis szükség van erre a gázpiac megnyitásához.
Kaderják Péter ezért fontolgatja, hogy levelet írjon-e a köztársasági elnöknek, vagy magának az Alkotmánybíróságnak, amelyben felhívná a figyelmet aggályaira.
MTI - fidesz.hu