Hunniális Ópusztaszeren
Kutatóhelyként is működő nomád parkot szeretne kialakítani az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban az intézmény vezetése - hangzott el a helyi Hunniális idei programjait ismertető szegedi sajtótájékoztatón, csütörtökön.
Dátum: 2003-06-19 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:55.112539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A június 28-i esemény éppen ezért elsősorban a nomád lovas programokra épül " - mondta Nagy László, az emlékpark vezetője.
A rendezvény - amelyet immár 7. alkalommal hirdettek meg a szabadtéri kiállítóhelyen - a honfoglaló ősök előtt tiszteleg.
A nap ünnepélyes megnyitója az Árpád-emlékmű előtt lesz, ahová fergeteges vágtában, a Monostor dombról érkeznek a lovasok. A program a nomád faluban folytatódik, a jurtákkal körbevett területen a honfoglaló ősök mindennapjait idézik meg a szervezők. A látogatók megkóstolhatják a nomád konyha ételeit, illetve a Szeri Csárda külön erre az alkalomra készített ételkülönlegességeit.
A Hunniálison délután kezdődik a Szeri haditorna: a hagyományőrző lovasok a Szer-bajnoka címért vetélkednek.
MTI - fidesz.hu