Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy is érintett a tőzsdepanamában?

Erős zavarodottság érződik a kormányfő mai nyilatkozata alapján, amiről Pokorni Zoltán csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: leginkább egy kalandos, romantikus összeesküvés-elmélettel vethető össze. Szükség van a PSZÁF által feltárt tőzsdepanama független parlamenti vizsgálóbizottság által történő felderítésére, mivel a sajtóhíradások szerint közhivatalok munkatársai közpénzeket forgattak meg, és velük olyan emberek is együttműködtek, akik a jelenlegi kormányfő barátai.


Dátum: 2003-06-19 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:55.755742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a Magyar Köztársaság miniszterelnöke véleményt formál egy ügyben, akkor az komoly dolog - ha pedig véleményét rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetik, akkor különösen fontos - mondta Pokorni Zoltán. Egyúttal arra is rámutatott: valószínűleg abban egyetért az MSZP és a Fidesz, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt tőzsdei panama ma a legfontosabb ügyek közé tartozik Magyarországon.

Autópálya-építésre szánt közpénzt forgattak meg a tőzsdepanamában?

Az ugyanis, a rendszerváltoztatás óta nem fordult elő, hogy közpénzt forgassanak meg tőzsdei panamákban, és ehhez közhivatalok munkatársai - tudtukkal vagy anélkül - asszisztáljanak. Felháborító, ha az autópálya-építésre szánt közpénzt tőzsdei panamákra fordították. Ami itt sajtóinformációk szerint történt, az bűncselekmény, bennfentes információkkal való visszaélés.

A Népszava tulajdonosa és Mudura

Ebben a bűncselekményben részt vet a Népszava egyik tulajdonosa, Mészáros János úr, valamint Alexandru Mudura úr, Medgyessy Péter barátja, a nagyváradi vállalkozó.

Medgyessy Péter megszólalt, s ez a tény is alátámasztja, hogy a Parlamentnek fel kell állítania a vizsgálóbizottságot. Pokorni Zoltán figyelmeztetett rá, hogy az ügyben Medgyessy Péter kétféleképpen is érintett. Egyrészt mint kormányfő, aki mindazért felelős, ami a kormányában történik. Másrészt viszont mint üzletember, akinek barátai is részt vettek az ügyletben - a felállítandó vizsgálóbizottságnak tehát azt is ki kell derítenie, milyen mértékben érintett Medgyessy Péter barátain keresztül.

A Tocsik-ügy ehhez képest gyerekes ravaszkodás

Nem tudni, hogy mi az igazság, szögezte le Pokorni Zoltán, mondván, hogy mindeddig csak sajtóhírek állnak rendelkezésre. Ám ha mindaz igaz, amit a sajtó ír, akkor a Tocsik-ügy ehhez képest gyerekes ravaszkodás.

Medgyessy Péter és a szocialisták érdeke is az ügy tisztázása.

Medgyessy romantikus összeesküvés-elmélete

Pokorni Zoltán rámutatott: a Fidesz Medgyessy Péter mai nyilatkozatában elmondottakat kalandos, romantikus összeesküvés-elméletnek tartja. Ha a Magyar Köztársaság miniszterelnökén ironizálni akarna, azt mondhatná, hogy D-209 szakmai ártalma, ha ott is összeesküvést lát, ahol ezt csak romantikus képzeletű emberek veszik észre. Mindenesetre nagy gondban lehet a kormány és a kormányfő, ha ilyen szélsőségekre ragadtatja magát.

fidesz.hu

***

Medgyessy Péter csütörtökön úgy fogalmazott: "valamifajta folyamatot látok, amely folyamat elkezdődik ott, hogy a volt miniszterelnök tesz egy panaszt egy nemzetközi fórumon a Magyar Köztársasággal kapcsolatosan". Ezt követően történt Szász Károly esete, majd "hirtelenjében a legfőbb ügyész talál egy olyan iratot", amelyről úgy véli, hogy "akadályozza a munkáját, illetve igaztalan megállapításokat tartalmaz".

MTI - fidesz.hu

***

A Legfőbb Ügyészség postakönyve szerint a Polt Péterről szóló jelentést április 17-én küldte el a legfőbb ügyész Medgyessy Péter miniszterelnöknek, Szili Katalin házelnöknek és Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, hangzott el az mtv Híradójában.

***

Milyen különös, hogy - amint Medgyessy Péter mondja - valóban van egy tendencia. Ám ebből a tendenciából kifelejtette a miniszterelnök a Greenpeace-aktivisták brutális megverését, a felségsértési perek indítását, és kifelejtette azt a több száz, közhatalmi eszközzel végbevitt törvénysértést, melynek sokan váltak áldozataivá a kormányváltás óta Magyarországon.

Magyarország polgárai ugyanakkor - ezen hiányosságok ellenére is - hálával tartoznak a miniszterelnök mai nyilatkozatának. Ugyanis - különös tekintettel Med209gyessy Péter titkosszolgálati múltjára - a romantikus motívumokkal átszőtt kormányfői nyilatkozat sejteni engedi, ki is állhat ezen történések hátterében.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek