EU-csúcs: megkezdődött a tagországok állam- és kormányfői találkozója
Megkezdődött vasárnap délelőtt az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek egynapos találkozója, az ülésen az elnöklő Herman Van Rompuy szerint a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést serkentő, a nemzetközi válság kezelésére alkalmas intézkedésekről tárgyalnak.
Dátum: 2011-10-23 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:25.196820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Angela Merkel német kancellár Brüsszelben azt mondta: vasárnap nem vár végérvényes döntéseket, azokra elsősorban a szerda estére tervezett euróövezeti csúcstalálkozón lehet majd számítani. Megerősítette azt is, hogy álláspontja szerint az uniós alapszerződés esetleges megváltoztatásának a kérdése sem lehet tabu, hiszen EU-szinten erőteljesebb cselekvési lehetőségeket kell teremteni a pénzügyi válságok elhárítása érdekében.
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök is visszafogottan nyilatkozott. Arra helyezte a hangsúlyt, hogy "abszolút kulcsfontosságú" találkozókról van szó, amelyeken "muszáj megoldást találni..., meg kell oldani ezt a pénzügyi válságot".
Vasárnap reggeli hírek szerint a találkozón megkülönböztetett figyelem irányul Olaszországra is, miután a pénzügyi piacokon növekszik az aggodalom az iránt, hogy Silvio Berlusconi kormánya tartani tudja-e a tervezett államháztartási hiányt. Róma helytállása azért lenne különösen fontos, mert azon euróövezeti tagok között tartják számon, amelyek esetében fennáll az adósságválság kiterjedésének veszélye.