Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szobrot állítottak Mindszenty Józsefnek Rábasömjénben

Szobrot állítottak Mindszenty József bíborosnak vasárnap a Sárvárhoz tartozó Rábasömjénben; a fából készült életnagyságú műalkotást az 1956-os forradalom emléknapján Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke leplezte le.


Dátum: 2011-10-23 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:29.714499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMindszenty József élete végéig ragaszkodó szeretettel vallotta magát Vas megye szülöttének, szűkebb hazájának\xa0 emléke sohasem fakult meg az emlékezetében - hangoztatta a mártír sorsú főpap életútjának állomásait, korai vasi kötődésének emlékeit felidézve Kovács Ferenc.

\xa0\xa0\xa0

A politikus szólt Mindszenty József üldöztetéséről, amelyet el kellett szenvednie. "Legyőzetve győz" - ez volt a későbbi bíboros, hercegprímás püspöki jelmondata. Egyaránt üldözték őt a nyilasok és a kommunisták, bebörtönözték, de sohasem törhették meg.\xa0Mindszentyt külföldön már akkor óriásnak tekintették és tisztelték, amikor itthon még beszélni sem lehetett róla - fogalmazott a szónok.

\xa0\xa0\xa0

A Rábasömjénben felállított szobrot Vadvári László és családja állíttatta Mindszenty József iránti tiszteletből, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének adózva. Az alkotás Pintér László helyi fafaragó munkája.\xa0Mindszenty József 1892-ben született a Vas megyei Csehimindszenten, eredeti neve Pehm József. Zala megyei plébánossága után 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott.

\xa0\xa0\xa0

Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, onnan 1971-ben hagyhatta el az országot és költözhetett Bécsbe. Ott halt meg 1975-ben.\xa0Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el. A rendszerváltás idején, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra Esztergomban.', '', '']

Kapcsolódó elemek