Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budai az MNB-szerződésekről is tárgyal kedden

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kötött tanácsadói és reklámügynöki szerződések vizsgálatáról is tárgyal egymással kedden Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.


Dátum: 2011-10-24 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:38.114016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budai Gyula hétfőn az MTI-vel azt közölte: a kedd délelőtti megbeszélés célja, hogy áttekintsék a kormánybiztosi hivatal részéről a számvevőszéknek vizsgálatra átadott ügyeket, különös tekintettel "az MNB által megkötött és visszásnak vélt" tanácsadói és reklámügynöki szerződésekre.

Az elszámoltatási kormánybiztos múlt héten fordult az ÁSZ elnökéhez azt kérve, hogy a számvevőszék folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan. Tette ezt azután, hogy az ügyben korábban megkereste Simor Andrást is, ám a jegybankelnök erre reagálva közölte, a kormánybiztos e minőségében nem jogosult tájékoztatást kérni az MNB-től, és nem jogosult a jegybank gazdálkodásával összefüggésben keletkezetett, egy- vagy többoldalú jognyilatkozatokkal kapcsolatban fellelhető dokumentumokat jogi, gazdasági, szakmai szempontú átvilágításnak alávetni. Simor András emlékeztetett, a nemzeti bank folyamatos tulajdonosi ellenőrzését a felügyelőbizottság, gazdálkodásának ellenőrzését pedig az ÁSZ látja el, kormányzati vagy kormánybiztosi ellenőrzésről pedig egyetlen jogszabály sem rendelkezik.

A kormánybiztos a szerződésekkel kapcsolatos aggályait továbbította az ÁSZ elnökének. A Budai Gyula által kifogásolt szerződések között szerepel például a Braun&Partners Social Branding Kft.-vel kötött, továbbá az MNB logóváltásával kapcsolatos, valamint egy reklámügynökségi tevékenységre létrejött kontraktus is. A B&P Social Branding Kft. tulajdonosai már korábban közölték, azonnali és nyilvános bocsánatkérést várnak az elszámoltatási kormánybiztostól, mivel korábbi állításai szerintük súlyosan veszélyeztetik a cég jó hírnevét.

Kapcsolódó elemek