Fellegi: Hazánk elkötelezett a Nabucco-beruházás mellett
Magyarország teljes mértékben elkötelezett a Nabucco gázvezeték-beruházás mellett, amelynek azonban megvannak a problémái - mondta hétfőn Londonban Fellegi Tamás.
Dátum: 2011-10-24 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:48.667199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA nemzeti fejlesztési miniszter, aki egy közös brit-magyar szervezésű, a megújuló energiák támogatásával és az alacsony széndioxid-kibocsátású beruházásokkal foglakozó szakkonferenciára érkezett a brit fővárosba, a rendezvény előtt magyar és külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján a Nabucco-beruházással kapcsolatban kijelentette: olyan EU-beruházásról van szó, amely bírja az Európai Unió politikai és pénzügyi támogatását, és Magyarország a maga részéről szintén szilárdan támogatja.
\xa0\xa0\xa0
A Nabuccót azonban "számos probléma" övezi. A magyar szakminiszter ezek között első helyen említette, hogy egyelőre nem ismert a végső költség. A teljes beruházási költség 7 milliárd euró körüli szintről indult, most azonban "a nagyon derűlátó forgatókönyv is" 24-26 milliárd euró körüli összegről szól - mondta Fellegi Tamás.\xa0Tekintettel az EU-tagállamok közfinanszírozási helyzetére, "nagyon komoly kétségeim vannak" azzal kapcsolatban, hogy a Nabucco-beruházásnak meglesz-e a szükséges közfinanszírozási támogatottsága szervezeti és tagállami részről - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter.\xa0Fellegi Tamás szerint ezért a kritikus kérdés az, hogy lesz-e finanszírozás a magánszektorból.', 'A\xa01,5 százalékos jövő évi növekedési várakozás reálisnak bizonyulhat
\xa0\xa0\xa0
A magyar gazdaság várható növekedési pályájára vonatkozó újságírói kérdésre Fellegi Tamás kijelentette: több olyan tényező is van, amely jelentősen befolyásolhatja az előrejelzéseket. Ezek közül az elsődleges fontosságú az, hogy születik-e érdemi megoldás az euróövezeti válságra, és ennek milyen pénzügyi következményei lesznek Magyarországra. E tényezők között vannak a Magyarország szempontjából fontos kereskedelmi partnerek növekedési adatai is.\xa0Fellegi Tamás szerint azonban a magyar kormány továbbra is úgy gondolja, hogy ha a külső helyzet nem romlik jelentősen tovább, akkor a 1,5 százalékos jövő évi növekedési várakozás reálisnak bizonyulhat.\xa0A londoni Cityben meglehetősen pesszimista jóslatok vannak forgalomban az euróövezeti növekedésről és így a közép-kelet-európai térség növekedési kilátásairól is.
\xa0\xa0\xa0
A régió átalakulásának finanszírozására húsz éve létrehozott londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) múlt héten kiadott legfrissebb átfogó előrejelzése szerint például a Magyarországot is magában foglaló közép-európai és balti csoportban az idén átlagosan 3,1 százalékos gazdasági növekedés várható az előző, júliusi térségi jelentésben jósolt 3,5 százalék helyett. Az EBRD az euróövezeti adósságválság várható negatív hatásaival indokolta a becslés rontását.\xa0Magyarország esetében a londoni bank az előző előrejelzésben szereplő 2,7 százalékról 1,0 százalékra vette vissza 2011 egészére szóló GDP-növekedési becslését.
\xa0\xa0\xa0
A kormány megkísérelte a válság terheinek újraelosztását', 'Az EBRD 2012-re a közép-európai és balti csoportban most 1,7 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít jövőre, éppen a felét az eggyel korábbi prognózisában szereplő 3,4 százalékos jövő évi előrejelzésnek.\xa0Magyarországnak az EBRD főközgazdásza, Eric Begrlöf és stábja által összeállított prognózis a jövő év egészére 0,5 százalékos gazdasági növekedést jósol. A júliusi EBRD-előrejelzésben még 2,8 százalékos magyarországi GDP-plusz szerepelt 2012-re.\xa0A bank új elemzése szerint nem kizárható, hogy az euróövezeti válság eszkalálódása esetén az átalakuló régiót a 2008-2009-esnél is nagyobb külső sokk éri.
\xa0\xa0\xa0
Fellegi Tamás a bankokra és az egyes gazdasági szektorokra kirótt válságadókkal kapcsolatos újságírói kérdésre hétfői londoni tájékoztatóján kijelentette: nem állítja, hogy ezek az adók "jobb vagy örömtelibb" üzleti környezetet teremtettek Magyarországon. A magyar kormány tudatában volt annak, hogy ezek a "nem kellemes, nem szokványos" intézkedések bizonyos mértékig aláássák a kormány és az üzleti élet közötti bizalmat. "Melyik azonban a jobb megoldás: hagyni az ország összeomlását, amely után a legkisebb esély sem nyílik az üzleti tevékenység újjáélesztésére ... vagy ezekkel az intézkedésekkel megkísérelni a válság terheinek újraelosztását" - tette fel a kérdést hétfői londoni tájékoztatóján a magyar szakminiszter.\xa0Fellegi Tamás szerint az ország problémái nem oldhatók meg csak megszorító intézkedésekkel, tekintettel arra, hogy Magyarországon a havi átlagfizetés hozzávetőleg 450 euró, az átlagnyugdíj pedig mintegy 300 euró.']