Az ügy túlmutat Kertész rasszista kijelentésein
Örülök annak, hogy a magyar kulturális intézmények élére a személyek kinevezése nem esnek egybe ízlésemmel – kezdte válaszát Orbán Viktor arra az azonnali kérdésre melyben Pörzse Sándor jobbikos képviselő a felől érdeklődött, hogy miért nem vonták még vissza Kertész Ákos Kossuth díját botrányos kijelentései miatt. Vona Gábor Gyöngyöspatáról kérdezte a kormányfőt.
Dátum: 2011-10-24 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:54.341740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMagyarázatképp a miniszterelnök hozzátette: nem is kívánom személyes ízlésemet kormányzati politikává emelni. Azaz a kultúráért felelős miniszter és államtitkár a számukra előírt egyeztetési rendnek megfelelően személyi döntéseket hoznak – fogalmazott.', 'Kertész Kossuth díjának visszavonásával kapcsolatban Orbán kifejtette: egyfelől létezik a párbajképesség problémája, vagyis az, hogy kikkel milyen ügyben szabad összecsapni, és mikor áll elő az a helyzet, hogy amikor kétségkívül sértő megjegyzések fölötti vita valójában a sértettet ránt inkább le. Ezért jobboldali, keresztény, magyar politikusoknak hozzá kell szokniuk, hogy Magyarországon sokszor nemtelen, szamár, rasszista, magyarokat gyalázó megjegyzéseket kell tűrni. Ugyanakkor okosan kell megválogatni azt is, hogy mikor vesszük fel a kesztyűt és csapunk vissza és mikor nem – tette hozzá.', 'A konkrét ügyről szólva a miniszterelnök hangsúlyozta: kétségkívül lehangolja az embert, ha egy Kossuth díjas író rasszista szamárságokkal traktálja a hallgatóságot. Azonban ennél van rosszabb eset is – utalt Orbán arra a tényre, hogy Gerő Ernő a mai napig Kossuth díjas. Szavai szerint az elmúlt időszakban még nem volt elég erő arra, hogy az állami kitüntetésekről szóló törvényt kellő mélységben áttekintse az Országgyűlés, és megvitassa a Ház azt a kérdést, hogy egy állami kitüntetést a későbbiekben lehet-e, és ha igen, milyen körülmények közt lehet visszavonni.', 'Hamarosan a Ház elé kerül a kitüntetésekről szóló törvény és lehetőség nyílik arra, hogy ezt a kérdést alaposan, aktuálpolitikai „rasszista szamárságoktól” függetlenül megbeszélhessük – zárta felszólalását Orbán Viktor.', '„Nem bátorság kérdéséről van szó”', 'A miniszterelnök viszonválaszában rámutatott: nem bátorság kérdéséről van szó, hanem arról, hogy hogyan kell egy államnak korrektül, kellő tisztelettel és tartósan kifejezni elismerését egy arra érdemes személy iránt. És mikor jöhet létre az a helyzet, amikor ugyanaz a közösség mégis úgy gondolja, hogy az elismerést visszavonja –tette hozzá.', 'Ez bonyolultabb dolog, mint a Pörzse Sándor által említett író rasszista szamárságai – hangsúlyozta Orbán, megjegyezve ismételten, hogy ne tőle várják a megoldást. Mint mondta: a vonatkozó törvény megvitatása után a kormány követni fogja a jogszabályban foglaltakat.
']
"Ez elvi, történelmi és erkölcsi kérdés a számomra"
Vona Gábor Gyöngyöspatáról kérdezte a kormányfőt, és arról beszélt, hogy boszorkányüldözés folyik a gárdisták és a polgárőrök ellen.
Mind az erkölcsi érzékem, mind a magyar történelmi tapasztalatok, mind a politikához szükséges, általam eddig összegyűjtött elméleti felkészültség arra a véleményre visz engem, hogy az állami erőszak-monopólium csak a rendőrséget illetheti meg – szögezte le válaszában Orbán Viktor. Semmilyen önként szerveződő civil, vagy bármilyen jószándékú szervezet sem rendelkezhet az egyenruha-viselés állami monopóliumával, és nem gyakorolhat rendfenntartó tevékenységet – tette hozzá. Ez elvi, történelmi és erkölcsi kérdés a számomra – jegyezte meg a kormányfő.
Orbán Viktor arra is emlékeztetett, hogy a szociális konzultációban az emberek 97 százaléka azt mondta, hogy segélyek helyett inkább munkalehetőséget kell kínálni, ezért a kormány már néhány helyen elindította a Start munkaprogramot. 13 megyében 525 településen folyik a munka, több mint 3000 ember vesz részt benne. Gyöngyöspatán is 40 ember dolgozik erdőtelepítésen – mondta el a kormányfő.