Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós Istvánnál járt a kiemelt fővárosi beruházásokért felelős kormánybiztos

Tarlós István főpolgármester hivatalában fogadta Fürjes Balázs kiemelt fővárosi beruházásokért felelős kormánybiztost hétfő délután – közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.


Dátum: 2011-10-25 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:56.977843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint a csaknem egyórás találkozót a főpolgármester nagyon hasznosnak ítélte, az együttműködés számos területéről egyeztettek a felek, többek között az új Fradi-pályáról, az Erzsébet téri Gödörről és a Művészetek Palotája környékén felépítendő konferenciaközpontról. Tarlós István álláspontja szerint „nagyon eredményes munkakapcsolatnak ígérkezik” a kormánybiztossal való közös munka.

Fürjes Balázst múlt csütörtökön nevezte ki a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak Orbán Viktor miniszterelnök. Feladata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezésének, az új FTC-Stadion felépítésének, a Gödör Club és a Design Terminál építési munkáinak, valamint a magyar történelmet és kultúrát kortárs módon bemutató kiállítótér felépítésének előkészítése és megvalósításuk irányítása. A kormánybiztos megbízatása két évre szól és külön kormányhatározatokban újabb beruházások előkészítését is feladatul kaphatja.

Kapcsolódó elemek