Az NGM szövetségest lát a Hiteltársulásban
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szövetségest lát a Hiteltársulás nevű civil kezdeményezésben, hiszen közös a cél: megoldást találni az egymillió bajba jutott, devizahitellel rendelkező háztartás helyzetére - közölte a tárca hétfőn, miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter találkozott Doubravszky Györggyel, a társulás alapító-vezetőjével.
Dátum: 2011-10-25 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:15:58.018606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az NGM közleménye ismerteti: a tárca és a Hiteltársulás civil kezdeményezés közös munkacsoportot alapít, hogy egy kosárba gyűjthessék a bajba jutott devizahiteleseken segítő megoldásokat - egyebek között erről esett szó a hétfői találkozón. A felek megállapodtak abban, hogy nincs egy üdvözítő megoldás, ezért áttekintették az eddig meghozott intézkedéseket, illetve azok eredményeit, valamint szóba kerültek újabb, a devizahiteleseket érintő lehetséges lépések is. A tárcavezető és a társulás vezetője megállapodtak abban, hogy folytatják a közös gondolkodást - tartalmazza a közlemény.
A Hiteltársulás nonprofit civil szerveződés, amely 2011. október 6-án indult, céljuk, hogy a beszerzési társulásokhoz hasonlóan összegyűjtsék a devizahitelesek igényeit. A civil kezdeményezést az felismerés hívta életre, hogy hiába van lehetőség fix árfolyamon lezárni a devizahitelt, ha ahhoz nem társul kedvező forinthitel. Erre találhatna megoldást a közösség azzal, hogy a lehető legtöbb hiteles igényét összegyűjtve kedvező feltételű hitellehetőséget próbál találni a tagoknak. A Hiteltársulás már több mint 14 ezer hitelest tömörít 171 milliárd forintnyi becsült hitelösszeggel.