Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átszervezik a fővárosi buszközlekedést

Egy előminősítői pályázat kiírásával a Budapesti Közlekedési Központ elindította a budapesti buszközlekedés átszervezését; a BKK tájékoztatása szerint a buszüzemeltetésben megszűnik a BKV monopóliuma, a verseny eredményeként alacsonyabb költségek, új buszok és hatékonyabb üzemeltetés lehet az eredmény.


Dátum: 2011-10-25 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:00.922400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megjelent közbeszerzési eljárás két fordulóban zajlik, első lépésként előminősítési eljárást bonyolítanak le a lehetséges jelentkezők kiválasztására. Második körben a továbbjutottak versenyeztetik a konkrét üzemeltetési feladatokra. A második forduló több alkalommal is megtartható, ezért "akár 30, akár 300, akár szóló, akár midi, akár csuklós autóbusz üzemeltetése is kiadhatóvá válik" - közölte a BKK. A tervek szerint az "első" második fordulós kiírás, amelyben "pontos jármű darabszám és szerződéses részletek lesznek", 2012 első negyedévében fog megjelenni. A BKK hangsúlyozta, hogy az új üzemeltető társaságok nem bocsátanak majd ki önálló bérleteket, a menetrend, a vonalhálózat, a tájékoztatás és a jegyrendszer továbbra is egységes marad.

A szerződést a BKK bruttó költségalapon, járműkilométerre vetítve köti majd meg határozott időszakra, ennek hosszát a megtérülési időt figyelembe véve határozzák meg. A díjazás alapvetően a megtett kilométer-teljesítmény alapján történik, de minőségalapú ösztönzőket is beépítenek a rendszerbe. A közlés szerint vagyonértékesítést nem terveznek, "privatizációról nincs szó".

A jelenlegi buszszolgáltatás egy üzemeltető, a BKV kezében összpontosul, az új rendszerben viszont konkurens szolgáltatók is új járművekkel pályázhatnak egyes vonalak, vagy vonalcsoportok üzemeltetésére. Az új modellben alacsonyabb szolgáltatási költségeket, ugyanakkor hatékonyabb üzemeltetést és új járműveket vár a rendszertől a városvezetés és a BKK.

Kapcsolódó elemek