Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ÁSZ elnökével tárgyalt Budai Gyula

Domokos Lászlóval, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével tárgyalt kedden Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos elsősorban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatának ügyében.


Dátum: 2011-10-25 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:04.407621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozó után Budai Gyula az MTI-nek elmondta: az egyeztetésen áttekintették azokat az ügyeket, amelyeket korábban továbbított a számvevőszéknek egy esetleges vizsgálat lefolytatására. Kiemelt téma volt az MNB szerződéskötési gyakorlatáról szóló megkeresése, amellyel kapcsolatban - mint fogalmazott - "nyitott kapukat döngetett", mert az ÁSZ minden évben ellenőrzi a jegybank gazdálkodását. Domokos László ezzel összefüggésben azt mondta a kormánybiztosnak, hogy amint a számvevők befejezik a vizsgálatot, néhány héten belül, tájékoztatni fogja Budai Gyulát mint bejelentőt a nemzeti bankkal kapcsolatos megállapításokról. Az elszámoltatási kormánybiztos emlékeztetett, az MNB által kötött egyes megbízási szerződések és a jegybank arculatváltását érintően felmerült többletkiadások miatt fordult az ÁSZ-hoz. Emellett a találkozón megállapodtak Domokos Lászlóval - mondta Budai Gyula -, hogy a jövőben rendszeresen egyeztetnek egymással, és közös koncepciót dolgoznak ki a minisztériumok belső ellenőrzésének hatékonyabbá tételére. Megjegyezte, a tárcák vezetőit már korábban megkérte, hogy állítsanak fel egy korrupcióellenes egyeztető tanácsot, ám ez nem minden minisztériumban működik.

Az elszámoltatási kormánybiztos múlt héten fordult az ÁSZ elnökéhez azt kérve, hogy a számvevőszék folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatával - közte tanácsadói és reklámügynöki szerződésekkel - kapcsolatosan. Tette ezt azután, hogy az ügyben korábban megkereste Simor Andrást is, ám a jegybankelnök erre reagálva közölte, a kormánybiztos e minőségében nem jogosult tájékoztatást kérni az MNB-től, és nem jogosult a jegybank gazdálkodásával összefüggésben keletkezetett, egy- vagy többoldalú jognyilatkozatokkal kapcsolatban fellelhető dokumentumokat jogi, gazdasági, szakmai szempontú átvilágításnak alávetni. Simor András emlékeztetett, a nemzeti bank folyamatos tulajdonosi ellenőrzését a felügyelőbizottság, gazdálkodásának ellenőrzését pedig az ÁSZ látja el, kormányzati vagy kormánybiztosi ellenőrzésről pedig egyetlen jogszabály sem rendelkezik.

Kapcsolódó elemek