Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra kell szabályozni az európai bankrendszert

Szijjártó Péter szerint bár a nemzetközi gazdasági helyzet miatt vannak kockázatai a jövő évi büdzsének, külön intézkedésekre nincs szükség, de ha a  körülmények lényegesen változnak, arra is lesz válasza a kabinetnek, a 2,5 százalékos államháztartási hiányt azonban tartani fogják - erről a miniszterelnök szóvivője kedd reggeli televíziós interjúiban beszélt.


Dátum: 2011-10-26 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:15.303450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában

['\n\t\t\n\t\tA Költségvetési Tanács elnöke és az ÁSZ-elnök is világossá tette, vannak kockázatok, de ezeket mi is látjuk, aki "ilyen nemzetközi gazdasági környezetben ezt nem hajlandó észrevenni, az homokba dugja a fejét és többet árt, mint használ" - fogalmazott Szijjártó Péter. Leszögezte: a kormány folyamatosan figyeli a kockázatokat, és lesz válasza akkor is, ha a jelenlegitől jelentősen eltérő környezet vagy árfolyam alakul ki.\xa0Közölte: a kabinet mindent megtesz azért, hogy az államadósság csökkentésével a költségvetési hiányt is alacsony szinten stabilizálja, az ország elemi érdeke a jövő évi tervezett 2,5 százalékos költségvetési hiány tartása, és azt "tartani is fogjuk".

\xa0\xa0\xa0

A szóvivő szerint Simor András jegybankelnök, a Költségvetési Tanács tagjaként alapvetően politikai indíttatású véleményt képviselt a jövő évi büdzsével szemben, "ehhez joga van". Emlékeztetett, hogy a Költségvetési Tanács 2:1 arányban úgy döntött, hogy a költségvetés végrehajtható, és - fűzte hozzá - "végre is fogjuk hajtani".

\xa0\xa0\xa0

A kormánynak van forgatókönyve minden esetre', 'Az MTV Ma reggel című műsorában a szóvivő ehhez még annyit tett hozzá, hogy nincs szükség másfajta intézkedésekre, mert a jelenlegi körülmények között a kormány gazdaságpolitikája az egyetlen elfogadható, Magyarország erősítése irányába mutató gazdaságpolitika. Aláhúzta: csak azt jelezte, hogy a kormány majd nem áll meglepetten a nemzetközi gazdasági változások előtt, van forgatókönyve minden esetre, amely a jelenlegitől jóval eltérőbb árfolyamokkal, gazdasági körülményekkel számol.\t\t\t\n']

A Ma reggelben beszélt arról is, hogy elkerülhetetlennek tűnik az európai bankrendszer újraszabályozása. Úgy fogalmazott: valami nem működik jól, hiszen 2008-ban a nagy európai bankok az államokhoz fordultak, adóforintokból segítsék ki őket, és most, 2011-ben is ugyanúgy "kilincselnek"; a helyzetet rendezni kell, nem tűneti kezelésre van szükség. Hozzátette: most is kiderült, hogy az Európai Unióban az igazán fontos döntések megszületése nehezen megy.

Leszögezte: szóba sem jöhet, hogy Magyarország támogassa az uniós adóharmonizációt, mert az országnak óriási a versenyelőnye az alacsony adók miatt; a kormány minden igénybe vehető eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy az adóharmonizációt megakadályozza.

A Mokkában pedig kitért a devizahitelesek problémáinak megoldására is, annyit mondott: folyamatosan figyelik itt is a változásokat. Hozzátette: nem titkolt szándék, hogy minden magyar család számra biztosítani akarják a devizahitelből való "kimenekülés" lehetőségét, ha ehhez kellenek majd további intézkedések, vagy úgy látják, van olyan banki magatartás, amely tisztességtelen és ellehetetleníti a végtörlesztést, akkor majd lesznek intézkedések.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 96, 'source_type': 'media', 'source_id': 7803, 'target_type': 'article', 'target_id': 112453, 'relation_type': 'describes'}