Schmitt Pál részt vesz az UNESCO államfői fórumán
Schmitt Pál a francia fővárosban szerdán beszédet mond az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) államfői fórumán.
Dátum: 2011-10-26 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:15.710297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az UNESCO-közgyűlés október 25-től november 10-ig tanácskozik. Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi hivatalvezetőjének tájékoztatása szerint Schmitt Pál az első magyar államfő, aki az UNESCO közgyűlésén beszédet mond. A köztársasági elnök a sport szerepéről szól majd az emberi egészség és a "béke kultúrájának" építésében. Az államfő ismerteti, hogy a magyar kormány stratégiai ágazatnak nevezte a sportot, és támogatja a tömegsportot. Schmitt Pál kitér arra is, hogy novemberben már ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Tudomány Világfórumát (World Science Forum). A köztársasági elnök szerdán találkozik Bernard Accoyerrel, a francia nemzetgyűlés elnökével, majd részt vesz a nagykövetségen rendezendő állampolgársági eskütételen.