Együttműködik a főváros és az Alkotmányvédelmi Hivatal
Együttműködési megállapodást írt alá Tarlós István főpolgármester és Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója – közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2011-10-26 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:18.227232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megállapodás célja "a fővárosi tulajdonú cégekkel kapcsolatos gazdaságbiztonsági tevékenység hatékonyságának fejlesztése" – olvasható a közleményben. A főpolgármester várakozása szerint "a megállapodás eredményeként további lendületet kaphatnak az elmúlt egy év fővárosi cégeket érintő pozitív gazdasági folyamatai" - tudatta a kommunikációs igazgató.